Jakobovits Kitti pszichológus, irodalomterapeuta munkája során az egyéni tanácsadással szorosan összefonódnak az irodalomterápia módszerei, melyek felnőttek és gyerekek körében is nagyon jó eszközök lehetnek az önismeret fejlesztésére, vagy bármilyen elakadás feloldására. 

A #FelelősFelnőtt kampány során készült interjúban az irodalomterápián túl arról is beszélgettünk, hogy milyen, a szülők és a fiatalok számára is az érzelmi feltöltődt segítő jó gyakorlatok léteznek, illetve hogy mi mindenre érdemes figyelniük a családoknak annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb feszültséggel teljenek a hétköznapok a koronavírus-járvány kihívásai közepette. 

„A felelősségvállalás arról szól, hogy mindannyian megpróbáljuk legalább egy kicsit kevésbé nehézzé tenni a világot, amiben a gyerekek felnőnek, függetlenül attól, hogy sajátjaink-e vagy sem.” – Jakobovits Kitti

Kék Vonal: Viszonylag kevesen foglalkoznak itthon irodalomterápiával és irodalompszichológiával. Hogyan kapcsolódik egymáshoz az irodalom és a pszichológia, illetve mivel egészítik ki egymást?

Jakobovits Kitti: Örülök, hogy már a kérdésben külön választottátok az irodalomterápiát és az irodalompszichológiát, mert ugyan hasonlóan hangzanak, és tartalmilag is közel áll(hat)nak egymáshoz, mégsem szinonimái egymásnak. Az irodalomterápia egyre népszerűbb, az irodalompszichológia meg néhány évtizede az volt, aztán valamiért abbaradt, így azzal most még kevesebben foglalkoznak, mint az irodalomterápiával.

Az irodalomterápia alapvetően egy elég sokoldalúan alkalmazható módszer, aminek a lényege, hogy irodalmi szövegeket használunk különböző egészségfejlesztő, önismereti, oktatási, vagy más, személyes interakciókra épülő környezetben. A pszichológia természetesen szorosan kapcsolódik hozzá, és a hivatalos irodalomterapeuta képzés tartalmaz is pszichológiai ismereteket, azonban közel sem evidens, hogy aki irodalomterapeuta, az pszichológus is. (Jó esetben) mindenki a maga területén alkalmazza a módszert, tanárok oktatási keretek között, könyvtárosok a saját szolgáltatásaik részeként, pszichológusok a különböző praxisaikban, és a többi. Nekem is pszichológus az alapvégzettségem, így én a saját – egyéni vagy csoportos – üléseimen szoktam használni az irodalomterápiát. Az olvasás és az írás különböző változatai nagyon jól kiegészítik a pszichológiai tanácsadást, az önmagunkról való beszédet, a problémáink megkeresését, átkeretezését, és az esetleges megoldási útvonalak kijelölését. Segítenek az eddig kimondatlan dolgok kimondásában, szavakat adnak arra, amire azelőtt talán nem volt sajátunk, velük egyszerre távolodhatunk, és közeledhetünk is önmagunk felé. Lehet úgy tenni, mintha csak a szövegről beszélgetnénk, és még akkor is magunkról fogunk.

Az irodalompszichológia ezzel szemben nem eszközként, hanem inkább a vizsgálódás tárgyaként tekint a szövegekre – és arra, amit azt megelőzi, s követi, azaz az alkotásra és a befogadásra. Ez inkább egy kutatási irány, aminek a megalakulása az irodalomtudományi és esztétikai vizsgálatok kapcsán vált indokolttá: a szövegalkotás és -befogadás azon lelki aspektusait tanulmányozza, amelyekhez az előbbiek kevésnek bizonyulnak. Az irodalompszichológia esetében a pszichológia egészíti ki az irodalmat, az irodalomterápia esetében pedig az irodalom a pszichológiát.

Eredeti fotó: Jakobovits Lili

Hogyan zajlik egy irodalomterápiás ülés vagy csoport, milyen problémákat lehet érinteni? Gyerekek, kamaszok vagy fiatal felnőttek számára is ajánlaná ezt a módszert?

Pont a módszer sokszínűsége miatt valószínűleg nincs két egyforma ülés, vagy egyszerű válasz arra, hogy kinek, és milyen problémák esetében ajánlott a módszer. Én tényleg úgy gondolom, hogy bárkinek érdekes és hasznos lehet, még az irodalmat se kell hozzá különösebben kedvelni. Persze, segít a kezdeti nyitottság, de lehet, hogy épp az eddig ismeretlen terep hoz valami újat. Általánosságban tehát minden embernek és minden problémának van helye az irodalomterápiában, már csak az nem lesz mindegy, hogy azon belül milyen végzettségű terapeutáról, milyen keretek között és milyen céllal futó csoportról van szó. Így abszolút működik gyerekek, kamaszok, vagy fiatal felnőttek esetében is. Nekem saját tapasztalatom az utóbbi korcsoporttal van, vagy talán az utóbbi kettővel. Egyéniben a legfiatalabb, akivel eddig dolgoztam, 17 éves volt, viszont már több csoportot is tartottam kifejezetten fiatal felnőtteknek, egyetemistáknak. Gyerekekkel még nem dolgoztam, de vannak kollégák, akik nagyon sikeres folyamatokról számolnak be velük kapcsolatban is.

Az Ön munkáját hogyan befolyásolta a világjárvány, mennyire tudja tartani a kapcsolatot a klienseivel online? Vannak-e olyan új problémakörök, melyek kifejezetten az elmúlt egy évben jöttek felszínre a járvány hatására, és mindenképpen felhívná rá a családosok, szülők figyelmét?

Most mindenkivel online dolgozom, de ez hullámzó volt, voltak időszakok, amikor visszaálltam a személyes találkozókra. Maszkban, 3 méter távolságra ültünk egymással szemben, állandóan szellőztettem és Sanytolt fújkáltam mindenhova. Az online-ban annyi a jó, hogy legalább látjuk egymás arcát. De azt tapasztalom, hogy nagyon sokan elfáradtak benne: van, aki most az utolsó hetekben inkább szünetet kért, csak ne “online-ozzunk”, és a folyamatok tartalmában is érzékelhető a fásultság és a kimerülés. Körülbelül tavaly novemberig azt tudtam mondani, hogy a praktikus kérdéseken túl az üléseinket nem befolyásolta a járvány, alapvetően majdnem mindenkivel tudtam az attól független problémáival dolgozni. Tudtuk, hogy itt van körülöttünk, de a saját buborékunkban tudtunk az élet más területein haladni.

Aztán december-január környékén látványos lejtmenet kezdődött, olyan értelemben, hogy kliensről kliensre elveszett a fókusz, és nem, hogy nem ugyanolyan tempóban haladtunk tovább, de nem is haladtunk. Mindenki fáradtságról, motiválatlanságról, kedvetlenségről és kilátástalanságról kezdett beszélni. Ezt az elején nagyon nehéz volt látni, és nem úgy megélni, mintha ez a folyamatunk sikertelenségét jelezné. A klienseknek és nekem is fel kellett ismernünk, hogy ha akarnánk, se tudnánk az addig felvezetett úton tovább haladni, és a találkozóinknak más funkciót kell most betölteniük. Persze, dolgozunk, amennyire lehet, de sokkal nagyobb hangsúlyt kap most az aktuális helyzet keltette szorongás, a ventillálás, vagy egész egyszerűen az, hogy emberi interakciót alakítunk ki egymással.

Azt hiszem, nehéz mit mondani a szülőknek, hiszen egy éve folyamatosan dolgokat mondanak nekik, főleg arról, hogy mire figyeljenek és mire jusson idejük. És biztos vagyok benne, hogy tudják: a gyerekeiknek is nehéz. Szerintem az egyetlen dolog, ami most működhet, az a türelem, mindennel szemben, a helyzettel, a gyerekekkel, önmagunkkal. Szerintem már a gyerekek se akarnak mindent krétafestékkel befesteni, három online mesét meghallgatni, és közben angolul tanulni. Nagy az esély rá, hogy úgy lettek túlingerelve, hogy közben el voltak zárva a külső ingerektől. Hagyjuk őket pihenni, ha fáradtak, elvonulni, ha rosszkedvűek, és megérteni, hogy hiába nem jött le egész nap az emeletről, holnap is egyedül akar lenni. Persze figyelni arra, hogy ez ne hatalmasodjon el, de ha másfél napig ilyen, az nem tragédia. A lakásban kialakuló szorongás körbejár, minden ott lakó szorong magától is, és ha még egymásét tetőzzük, azzal senki nem jár jól.

Hogyan tud a járvány és az azzal kapcsolatos korlátozások okozta helyzetben segíteni az irodalom, illetve az irodalom terápia? Mi az a három fő mű, melynek elolvasását egyetlen olyan szülő sem hagyhatja ki, aki a pandémia alatt is meg szeretné őrizni a mentális egészségét?

Tavaly ilyenkor annak rendje s módja szerint megjelentek az irodalmi gyűjtések olyan könyvekről, amik járványokról, betegségekről, elszigetelődésről szóltak, azóta pedig szépen éri utol ezt a kortárs irodalom is, s jönnek a friss megjelenések. Én akkor is azt mondtam, és most is úgy gondolom, hogy ha nem akarjuk, ezeket egyáltalán nem kell elolvasnunk. Az irodalomterápiának fontos eleme a hasonló történet, és az önmagunk szövegben való megtalálása, de ha ennek utána nincs egy közege, ahova kifuthat, akkor viszont nagy eséllyel felesleges, ha egyenesen nem káros. Mert igenis van olyan, hogy ha olyasmiről olvasunk, amiben mi magunk is vagyunk, az csak ráerősít a negatív érzésekre, és a szorongásunkat növeli. Márpedig inkább azért kellene most olvasnunk, vagy bármit csinálnunk, hogy amennyire tudjuk, csökkentsük azt. És, hogy ki mivel tudja ezt elérni, az mindenkinek más. Ezért konkrét címet nem is mondanék, inkább néhány irányt, amit többek között saját magamon is észrevettem, hogy segített.

Az első ilyen a korábbi kedvenc könyveink újraolvasása. Persze, annyi új van, nincs idő kétszer ugyanazt, de most megengedhetjük magunkat, hogy visszanyúljunk ahhoz, ami ismerős, és amit szeretünk. Ezekkel a szövegekkel belefeledkezhetünk a könyv hangulatába, sőt, talán még abba a “pre-covid” hangulatba is, amikor először olvastuk. Nem kell azon kognitív folyamatainkat izzítani, amik a cselekmény megértéséért, a ki kinek a kije értelmezésekért felelősek, és még a váratlan fordulatoktól se kell izgulnunk. A kiszámíthatóság a nyugalom és a biztonság érzését adja – ezeket pedig mostanában igen ritkán tapasztaljuk.

Egy másik szempont, ami nekem segített az egyik nagyon megfáradt időszakomban, hogy nem olvastam semmit, ami mai korban játszódik és/vagy emberi fájdalmakról és megküzdésekről szól. Reggeltől estig fantasy-t, vagy különböző kultúrák mitológiai történeteit olvastam, és boldogan lépkedtem benne, mert tudtam, hogy nem fog szembejönni egy, a 2020-as években Pesten élő fiatal nő drámája. Vagy, ha irodalomterápiás szempontból szembejöhetett volna, arról nem vettem tudomást, és néha jó ez a reflektálatlan, távolító olvasás is. A kiszámíthatósághoz, és az ismerős történetekhez visszatérve sokan számolnak be arról, hogy rengeteg krimit olvasnak mostanában, ami hátterében hasonló folyamatok állhatnak: habár a körítés más, a váz ugyanaz, a fordulatok hasonlóak, és a végén minden kiderül, és helyreáll a rend. Mire van most igazán szükségünk, ha nem erre?

A korábbi világjárványok megjelentek a művészeti alkotásokban. Van olyan szépirodalmi mű, ami most újra aktuális vagy máshogyan aktuális a koronavírus járvány miatt? Milyen olvasmányokat ajánlana kifejezetten a gyerekeknek és a kamaszoknak, amelyekből erőt, motivációt tudnak gyűjteni a mostani helyzetben is?

Azt hiszem, ennek egy részét megválaszoltam az előző kérdésben. És továbbra is szétválasztanám az újra aktuálissá váló és az erőforrásként használható szövegek kérdését. Egyrészt: szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy ebben az egészben lassan minden új értelmet nyer (néhány napja újrahallgattam késő kamaszkorom Szabó Benedek és a Galaxisok számait, és már teljesen rezignáltan hallgattam azokat az új jelentést kapó sorokat, hogy “de próbálj meg olyan helyen élni, ahol csütörtök este nincs semmi/ akármilyen meglepő, mégiscsak ezek a legszebb éveink”), nem csak a világjárványról szóló történetek. A filmekben már zavar minket, ha az emberek túl közel mennek egymáshoz, mi az, hogy nincs rajtuk maszk, és hihetetlennek tűnik, hogy ilyen volt egy házibuli vagy egy családi karácsony. Ugyanezek a reakciók megjelennek olvasás közben is. 

Másrész, amiről korábban beszéltem: motiválni, erőt adni látatlanban és kollektíven nagyon nehéz. Szép volt a tavalyi mantra, hogy ebben az egészben mind együtt vagyunk, de nem vagyunk, már rég nem, már mindannyian a saját karanténunkban vagyunk. A fiatalok is. Ahelyett, hogy ők azt olvasnák, amit én ide leírok, azt mondanám nekik is: mielőtt belefognának egy könyvbe, figyeljék meg magukat, és azt, mi esne jól nekik. Amit választanak, az ne kötelező olvasmány legyen, se friss megjelenés, amiről mindenki posztol, és ciki, ha mi még nem olvastuk. Olyan legyen, amivel kapcsolatban azt érzik, hogy napközben bárhol vannak és bármit csinálnak, alig várják, hogy este hazaérjenek hozzá és olvashassák, olyan legyen, amiért nem akarnak vacsorázni se, hiába hívják őket. Ha már motiváció, akkor én most a fennmaradásra, az aktuális jóérzésre, és nem a hatalmas léptékű fejlődésre motiválnék, ahhoz pedig az ilyen könyvek és az ilyen pillanatok kellenek.

A 21. századi fiatalok rengeteg információt és történetet látnak és fogadnak be nap mint nap, csak éppen hozzájuk ezek nem a könyvek által jutnak el, hanem az online platformokon böngésznek órákat. Ön szerint hogyan lehet megszerettetni velük a hosszabb írásos szövegeket, amelyek elolvasásához jóval nagyobb türelem és elköteleződés kell, mint egy film, vagy TikTok videó végignézéséhez? Mit tanácsolna azoknak a szülőknek, akik igyekeznek az olvasás kultúráját átadni a gyerekeknek az okoseszközök világában?

A TikTok már nekem is új, sosem próbáltam, de nemrég olvastam egy cikket épp arról, hogy egyre népszerűbbbek rajta a könyves videók, amit észrevettek a kiadók is, s igyekeznek tudatosan ráállni arra, hogy influenszerekkel ott népszerűsítsék a könyveiket. Ettől függetlenül a TikTokon lévő videók nagy része valószínűleg még mindig értelmetlen, de úgy néz ki, hogy lehet például ilyen célra is használni. Nem ez a legbiztosabb megoldás, de akár még az is lehet, hogy a fiatalok az ott látottak alapján kezdenek el érdeklődni egy-egy könyv iránt. Ugyanígy működik az Instagram, a Youtube, meg a többi, szerencsére van egy hullám, ami határozottan kezdi divatossá tenni az olvasást.

Ami szülői szempontból biztos, az az, hogy a könyvek és az olvasás szeretetét még azelőtt szerencsés átadni, mielőtt egyáltalán képernyőt látnának a gyerekek. A gyerek a fejlődése során egyrészt mintákat lát és követ, másrészt az érdekes és örömet okozó dolgok felé fordul. Ha úgy nő fel, hogy a szülei kezében is folyton valami kütyüt lát, a sajátján pedig fél pillanat alatt és különösebb erőbefektetés nélkül eléri az egész világot, játszhat, élményeket gyűjthet, ismerkedhet, akkor ember legyen a talpán, aki 10-15 év ilyenfajta megrögződését felülírja azzal, hogy a serdülő kezébe nyom egy könyvet.

Nem lehetetlen feladat, de sokkal egyszerűbb ezt megelőzni, és az olvasást az egyik elemi és természetes élményforrássá tenni. Ezt azzal tudjuk elérni, ha mi magunk is sokszor olvasunk a gyerek közelében, még többször kifejezetten neki, az otthonunkat könyvekkel töltjük meg, vagy ha erre kevesebb a lehetőség, akkor könyvtárba, irodalmi programokra és hasonló helyekre járunk, és ezekbe is ugyanúgy bevonjuk őt. Azt az értékrendet fogja kialakítani a könyvekkel kapcsolatban, amit a szülő mutat neki. És ez nem azt jelenti, hogy azokat a könyveket fogja szeretni, amit a szülő mutat, vagy azt fogja gondolni az adott történetről, amit a szülei. Fontos, hogy ne is erre törekedjünk. Mi csak a kereteket teremtsük meg az olvasás értékének megtapasztalásához, de azt már hagyjuk, hogy ő töltse meg tartalommal. Akkor válik a kezdetben mintakövetés alapján kialakult nézet valóban belső értékrendszerré.

Kampányunkkal nemcsak a szülőkhöz, hanem minden felelős felnőtthöz szeretnénk szólni. Ön hogyan definiálná a felelős felnőttet a gyermekek nézőpontjából?

Vannak barátaim, akik azt mondják, hogy különösebb aktuális probléma nélkül, azért akarnak elmenni pszichológushoz és önmagukkal tisztába kerülni, hogy később, ha úgy alakul, ne önreflexió nélkül váljanak szülővé. Ennél jobb definíciót a felelős felnőttre jelenleg nem tudok mondani, rám ez nagyon nagy hatással volt. A felelősségvállalás önmagunknál kezdődik, és ezalatt sok mindent lehet érteni, a fenti példa alapján a mentális egészséget, de azon túl más életvezetési helyzeteket, a környezetvédelmet, gazdasági döntéseket, bármit, amivel példát mutatunk vagy más módon hatunk a következő generációkra. A felelősségvállalás arról szól, hogy mindannyian megpróbáljuk legalább egy kicsit kevésbé nehézzé tenni a világot, amiben a gyerekek felnőnek, függetlenül attól, hogy sajátjaink-e vagy sem.

Szakemberként, szülőként, felelős felnőttként mit tehetünk a gyermekek és fiatalok mentális egészségéért ebben a nehéz időszakban?

Figyelemmel és türelemmel forduljunk hozzájuk, már amennyi nekünk maradt belőle. Ne várjuk el tőlük se ugyanazt a teljesítményt, ugyanazt a kiegyensúlyozottságot, ugyanazt a bármit, amit a járvány nélkül tudtak nyújtani. Ismerjük el, hogy nehéz nekik is, ráadásul olyan területeken és olyan szinteken is nehéz, amit most még talán ők sem, és a felnőttek sem értenek, csak később lesznek nekik érezhető hatásaik. És próbáljuk meg azokat az utakat megtalálni hozzájuk, amiken úgy tudunk segíteni nekik, ahogy arra most nekik szükségük van. Ez egyéni lesz mindenkinél, és sokszor idő kell megtalálni, ehhez kell a figyelem és a türelem.

A fiatalok mentális egészségének megőrzése kiemelten fontos számunkra. Ezért weboldalunkon szülők számára készült cikkek, projektek és e-learning anyagok, illetve szakemberek számára ingyenesen letölthető óravázlatok, tanári kézikönyvek, kutatási eredmények is találhatók. Felelős felnőttnek lenni kihívás, de a Kék Vonalhoz szülőként, gyerekekkel foglalkozó szakemberként is fordulhatsz kérdéseiddel a 116-000-ás anonim vonalunkon. 

A Kék Vonal 1993 óta segíti a bajba jutott gyerekeket és az értük aggódó felnőtteket. Ha szerinted is fontos a munkánk, akkor kérjük hogy támogasd az alapítványt az adód 1%-nak felajánlásával, egyszeri vagy rendszeres anyagi támogatással, vagy vásárolj kedvedre a webshopunkban! Adományoddal segélyvonalaink működését támogatod.