A PROGRAMRÓL:

Gyermekvédelmi programunkat a rendszerszemlélet és a gyermekjogi megközelítés jellemzi. Hisszük és valljuk, hogy minden felnőtt közös felelőssége a gyermekek számára egy jobb és biztonságosabb élet megteremtése.

A 116 000 segélyvonalon várjuk azoknak a felnőtteknek a hívásait, akik aggódnak egy gyermekért, akiknek kérdései, kételyei vannak egy gyerek biztonsága kapcsán, akik bizonytalanok, hogy kihez fordulhatnának segítségért. Mind a szülők, mind a gyerekekkel hivatásszerűen foglalkozó szakemberek számára elérhetőek vagyunk, konzultációs lehetőséget biztosítva a szakemberek dilemmáinak feloldásához is.

A Lelkisegély-vonalunkon keresztül hozzánk forduló veszélyeztetett gyermekek számára konkrét segítséget szervezünk a helyben elérhető gyermekjóléti vagy más speciális segítő szolgálatokkal konzultálva. Tapasztalataink 25 évre nyúlnak vissza a gyermekvédelem különböző szereplőivel való együttműködésünk terén. Intervencióink során addig követjük az esetet, amíg a veszélyhelyzet el nem hárul, illetve a szükséges gyermekvédelmi intézkedések megtörténnek.

2008 óta kiemelten foglalkozunk a gyermekeltűnés eseteivel. Gyakran találkozunk a gyermekotthonok világában jól ismert szökések problémájával, a gyermekek jogellenes külföldre vitelének eseteivel. Szorosan együttműködünk a rendőrséggel, gyermekvédelmi szolgálatokkal és külföldi partnerszervezeteinkkel.

Kapcsolódó cikkek

Sajtóközlemény az Eltűnt Gyermekek Világnapján

Sajtóközlemény az Eltűnt Gyermekek Világnapján

Magyarországon 2021-ben is sok fiatal szökött el saját otthonából, az orosz-ukrán háború pedig gyermekek ezreit teszi ki az erőszak, az emberkereskedelem, a szexuális bántalmazás és kizsákmányolás, valamint az eltűnés kockázatának.A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány...

Gyermekbántalmazás. Hová fordulhatnak a gyermekek?

Gyermekbántalmazás. Hová fordulhatnak a gyermekek?

Az elmúlt hónapokban nagyon erőteljesen jelent meg a közbeszédben a gyermekbántalmazás problémája. A média által felkapott esetek a jéghegy csúcsát jelentik. Hová fordulhatnak a gyerekek?  Mennyiben más ez a probléma hazánkban, mint nyugaton? Erről beszél Reményiné...

→ MUTASS MÉG TÖBB CIKKET!

Kapcsolódó videók

Segítő beszélgetés online (chat, illetve e-mail) – 2. lecke

Segítő beszélgetés online (chat, illetve e-mail) – 2. lecke

Segítő beszélgetés online (chat, illetve e-mail) A második leckében az emailes kapcsolattartás sajátosságairól, és az azonnali válaszadást igénylő, chaten történő konzultációk jellemzőiről hallhatnak a hallgatók. Az online történő konzultációk...

Segítő beszélgetés, konzultáció telefonon – 1. lecke

Segítő beszélgetés, konzultáció telefonon – 1. lecke

Segítő beszélgetés, konzultáció telefonon Az első leckében a résztvevők az Alapítvány alapértékei mentén ismerkedhetnek meg többek között a telefonos segítő beszélgetés eszközeivel, lépéseivel. Kitérünk a kérdezéstechnika alapjaira és az érzelmi...

→ MUTASS MÉG TÖBB VIDEÓT!

Kapcsolódó projektek

Don’t Lose projekt

Don’t Lose projekt

Kortársak közötti online szexuális zaklatás - Értsük meg, előzzük meg, reagáljunk rá! Miről szól ez a projektünk? Az Európai Bizottság támogatásával valósulhatott meg a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések megelőzését célzó edukációs kampányunk, melybena...

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

→ MUTASS MÉG TÖBB PROJEKTET!

Kapcsolódó képzések

Gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések megelőzése

Gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések megelőzése

Forma: Szakemberképzés A képzés időtartama: 8 óra Résztvevők száma: min. 10 - max. 20 fő Ár: A képzés árával kapcsolatban keress minket a info@kek-vonal.hu címen. Aktuális képzés: Jelenleg nincs meghirdetveA képzés leírása: A résztvevők egy kisfilmekből és...

Serdülők az interneten

Serdülők az interneten

Forma: Szakemberképzés A képzés időtartama: 4 óra Résztvevők száma: min. 10 - max. 25 fő Ár: 5000 Ft/fő (kedvezmények az aktuális képzés meghirdetésekor elérhetőek Aktuális képzés: Jelenleg nincs meghirdetve A képzés leírása: A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál...

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

→ MUTASS MÉG TÖBB KÉPZÉST!

LETÖLTHETŐ ANYAGOK

Kutatási összefoglaló

Kutatási összefoglaló

Kiknek ajánljuk? fiataloknak, szakembereknek Korosztály: 13-17 évesek Téma: kortársak közötti online szexuális zaklatás Műfaj: kutatási anyag További letölthető anyagok:

Kortárs workshop (online szexuális zaklatás)

Kortárs workshop (online szexuális zaklatás)

Kiknek ajánljuk? fiataloknak, szakembereknek Korosztály: 13-17 évesek Téma: kortársak közötti online szexuális zaklatás Műfaj: módszertani anyag További letölthető anyagok:

→ MUTASS MÉG TÖBBET!

PROGRAMJAINK

GYERMEKVÉDELMI PROGRAM

LELKI EGÉSZSÉG PROGRAM

ISKOLAI PREVENCIÓS PROGRAM

INTERNETBIZTONSÁG PROGRAM

Share This