A párkapcsolati erőszak hatásai a gyermekre

A szülők közötti párkapcsolati erőszak mindenképpen veszélyezteti a gyermek biztonságát, testi, lelki fejlődését, akkor is, ha ő közvetlenül nem szenved el bántalmazást, erőszakot.

Bántalmazásnak minősül

Bár sajnálatos módon a családon belüli erőszakot visszaszorítani igyekvő Isztambuli Egyezményt hazánk még nem ratifikálta, 2014-ben az EMMI kimondta, hogy amennyiben a gyermek szemtanúja a szülei közötti erőszaknak, azt úgy kell tekinteni, hogy ő is veszélyeztetett, a bántalmazás ellene is irányul. Bár az említett dokumentum kifejezetten a gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer feladatait taglalja a gyermekbántalmazás különböző eseteiben, tapasztalataink szerint sok szakember még a mai napig tekinti a család belügyének a szülők közötti erőszakot, mindaddig amíg a gyermek ellen nem irányul közvetlenül a bántalmazó fél agressziója.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekekkel foglalkozó szakemberek és minden felelős felnőtt megértse, hogyan hat a gyermekre, ha otthonába beköltözik az erőszak.

A párkapcsolati erőszak hatásai a gyerekekre

A szülők közötti rendszeres erőszak és bántalmazás traumatikus események sorozatát jelentik a gyermek életében, mely hatással lesz fejlődésére, kapcsolataira, iskolai teljesítményére, és így jövőjére is. Mind a gyermek, mind a bántalmazott szülő támogatása és megerősítése feladata a segítő szakembereknek, melyet a Gyermekvédelmi törvény és az említett protokoll is előír. A párkapcsolati erőszak hatásai:

  • a családon belüli erőszakban felnövő gyerekek folyamatosan veszélyben érzik magukat, folyton félnek a bántalmazás megismétlődésétől, féltik az áldozattá vált szülőt és önmagukat
  • a gyerekek biztonság érzete romokban hever, hisz pont az a felnőtt okozza az állandó félelmét, akinek gondoskodnia kellene róla
  • a bántalmazó fél gyakran használja a gyermeket eszközként a partnerével való konfliktusokban, manipulálja a gyermeket
  • idősebb gyermekek esetében a Segélyvonalunkon is gyakran tapasztaljuk, hogy feladatuknak tekintik, mind a bántalmazott szülő, mind a kisebb testvéreinek védelmét, így az agresszív szülő ellen fordulnak, így könnyen válnak ők is fizikai bántalmazás áldozatává
  • egy erőszakban élő családban könnyen előfordulhat, hogy egy gyermeket fizikailag és érzelmileg elhanyagolnak, hisz a bántalmazott szülő is krízisben van, az alapvető feltételek biztosítása is nehézséget jelenthet számára
  • kisebb gyermekek esetében gyakran tapasztaljuk, hogy a történtek miatt saját magukat okolják, visszahúzódó, esetleg túlzottan szabálykövető viselkedésükkel igyekeznek változtatni a kialakult helyzeten
  • az állandó agresszióban élő gyerekek önmaguk is agresszívvá válhatnak, mely vagy saját maguk ellen irányul (falcolás, öngyilkossági gondolatok) vagy kortársaikon vezetik le felgyülemlett dühüket

Források:

EMMI: „Módszertani útmutató. A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertan”

https://nokjoga.hu/erintetteknek/a-parkapcsolati-eroszak-hatasa-a-gyerekekre

 

További cikkek a témában:

Rosszindulatú csábítók az interneten, avagy mi az a grooming?

Rosszindulatú csábítók az interneten, avagy mi az a grooming?

Minden szülő és jó érzésű felnőtt egyik legrosszabb rémálma: egy rosszindulatú, anyagi haszonra leső vagy pszichésen beteg felnőtt egy gyerek közelébe férkőzik, visszaél bizalmával, majd bántja, kihasználja. Képeket, adatokat kér, gyermekpornográf felvételeket zsarol...

Hogyan beszélgess gyerekekkel a családon belüli erőszakról?

Hogyan beszélgess gyerekekkel a családon belüli erőszakról?

Összeállításunkban néhány tipp szerepel arról, hogyan lehet a gyerekekkel a családon belüli erőszakról beszélgetni. Minden gyerek előbb-utóbb találkozik erőszakkal. Fontos, hogy tudja, ha bántják vagy tanúja annak, hogy valakit bántanak, akkor feladata és joga...

Miért marad annyi gyermekbántalmazási eset rejtetten?

Miért marad annyi gyermekbántalmazási eset rejtetten?

A látencia kutatások szerint egy feltárt gyermekbántalmazási esetre 25 rejtett eset jut. Valóban csak a jéghegy csúcsát látjuk, és rengeteg olyan tényező van, ami megnehezíti a dolgunkat és a bajban lévő gyerekek dolgát is. De érdemes ezekkel tisztában lenni, így...

Share This