beleegyezés

Beleegyezés

2016-ban megdöbbentő eredményt hozott a nemi alapú erőszakról készített Eurobarometer-vizsgálat: a magyarok 47 százaléka úgy nyilatkozott, hogy bizonyos körülmények között a szexuális érintkezés a másik fél beleegyezése nélkül is elfogadható.

A konszenzusról

Mi ezt természetesen nem így gondoljuk, és fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok minél többet megtudjanak a témáról.

Hozzájárulni egy szexuális aktushoz azt jelenti, hogy önként beleegyezel, hogy részt veszel olyan szexuális tevékenységekben, mint például a simogatás vagy szexuális aktus, anélkül, hogy nyomás alatt állnál, kényszerítenének, meg lennél ijedve, részeg lennél, illetve kábítószer hatása alatt állnál.

Van néhány fontos dolog, amit tudnod kell a hozzájárulásról, mielőtt szexuális kapcsolatra lépsz valakivel:

  • Mindkét félnek, akik szexuális kapcsolatot szeretnének létesíteni egymással, hozzá kell járulnia.  
  • Az első és legfontosabb dolog: a szexuális aktus előtt és alatt (!) is jogod van nemet mondani, akár fiú vagy, akár lány!
  • Meg kell győződnöd arról, hogy a másik beleegyezését adja abba, ami történik, ezért meg kell kérdezned tőle, hogy ő is valóban akarja-e. Csak az jelent valódi beleegyezést, ha a másik határozottan igent mond – önmagában az, hogy nem mondja ki a “nem” szót, még nem valódi beleegyezés!
  • Alkoholos, vagy kábítószeres befolyásoltság alatt senki nem képes valódi beleegyezést adni, ezért ilyen állapotban lévő emberrel nem szabad szexuális kapcsolatot létesíteni.
  • A flörtölés nem jelent beleegyezést! Önmagában az, hogy valaki flörtöl veled, még egyáltalán nem biztos, hogy azt jelenti, hogy szexuális kapcsolatot is akar létesíteni..  
  • A beleegyezés csak az adott alkalomra vonatkozik. Az, hogy valaki korábban beleegyezett egy szexuális tevékenységbe, nem jelenti azt, hogy automatikusan hozzájárul újabb szexuális tevékenység folytatásához. Ehhez minden alkalommal új, valódi beleegyezés kell.
  • Ha beleegyezel egy fajta szexuális tevékenységbe, ez nem jelenti azt, hogy automatikusan hozzájárulsz máshoz is – a másfajta tevékenységhez újabb beleegyezés szükséges 
  • Bármikor szabadon visszavonhatod a hozzájárulásodat, akár egy aktus közben is, és ilyenkor a partnerednek abba kell hagynia azt a tevékenységet, amibe te korábban beleegyeztél, mert mindenkinek joga van meggondolnia magát akár aktus közben is.”
  • A nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezés (óvszerhasználat) megtagadása is szexuális erőszaknak számít
  • Fontos, hogy mindig tiszteld a partnered döntéseit. Azért fontos ez, hogy biztonságban érezze magát és érezze, hogy elfogadod őt. 

Meghozni a döntést, hogy lefekszel valakivel

Ha partnereddel azt tervezitek, hogy lefekszetek egymással…

Amennyiben elmúltál már 14 éves, jogilag beleegyezésedet adhatod, hogy szexuális kapcsolatot létesítesz valakivel. Ha még nem múltál el 14 éves, de betöltötted 12. életévedet, saját beleegyezéseddel szexuális kapcsolatot létesíthetsz egy 18. életévét be nem töltött személlyel. A legfontosabb azonban, hogy minderre már valóban készen állj – és az egyetlen ember, aki eldöntheti, hogy valóban készen állsz-e már erre, az Te magad vagy!

Van néhány dolog, amit át kell gondolnod mielőtt lefekszel valakivel:

  • Valóban akarod az együttlétet, nem csak a másik fél kedvéért egyeznél bele?
  • Jó érzéssel tölt el, ha arra gondolsz, hogy szexelni fogsz? Természetes, ha egy kicsit izgulsz, de nincs rendben, ha olyan mértékben rémült vagy ideges vagy, hogy az rossz hatással van a mindennapi életedre. 
  • Biztosnak kell lenned abban, hogy a partnered tiszteletteljesen és kedvesen reagál abban az esetben is, ha mégsem szeretnél lefeküdni vele. Ha úgy érzed, aggodalomra van okod amiatt, hogy rosszul reagálna, vagy nyomást próbálna gyakorolni Rád, hogy mégis megtedd, nem szabad belemenned az együttlétbe, mert ezek egyértelműen vészjelek arra vonatkozóan, hogy a kapcsolat nem egyenrangú.
  • Tudnotok kell a partnereddel beszélgetni a szexről és arról, hogy mi az, amire már valóban készen álltok, és mi az, amire még nem.   
  • Ismerned kell a beleegyezés fogalmát és azt is, hogy milyen a biztonságos szex.  

Biztonságos szex

Ha úgy döntesz, hogy szexuális életet fogsz élni, fontos, hogy használjatok fogamzásgátlót, azért, hogy védekezzetek a terhesség, illetve a szexuális úton terjedő betegségek ellen.

Jól kell érezned magad azzal, akivel le fogsz feküdni, és ez azt jelenti, hogy tudnotok kell beszélni a védekezésről is.  

Senkinek nincs joga rávenni, hogy lefeküdj vele védekezés nélkül. 

Fogamzásgátlás

Sok fajta fogamzásgátló eszköz van és mindegyik máshogy működik. 

A leggyakoribb formája a védekezésnek az óvszer és a fogamzásgátló tabletta. 

Ha azon gondolkozol, hogy lefekszel valakivel, és információt szeretnél arról, hogy milyen védekezési forma érhető el számotokra, beszélhetsz a háziorvosoddal vagy egy családtervező klinikával. Lehet, hogy egy kicsit kínosnak érzed, de az orvosoknak és más egészségügyi dolgozóknak ez természetes téma, ez a munkájuk, és az a dolguk, hogy segítsenek neked.

Ha 18 év alatti vagy, az orvossal való első találkozásra valamelyik szülőddel vagy gondviselőddel kell valószínűleg elmenned. Próbálj meg beszélgetni vele arról, hogy mi várható majd a vizsgálaton, készülj fel lélekben arra, hogy az orvos előtt le kell majd venned a ruháid és meg kell hogy vizsgáljon ahhoz, hogy tablettát írhasson fel. írhasson fel. Fontos azonban tudnod, hogy a tabletta csak a nem kívánt terhesség ellen véd, a nemi betegségek elleni leghatékonyabb védekezés az óvszer helyes használata.

Törvényes korhatár – jó, ha tudod!

Magyarországon a beleegyezési korhatár, hogy hozzájárulj és önként beleegyezz a szexuális aktusba 14 év. Azonban van egy közeli életkor-engedmény, miszerint, ha elmúltál 12 éves beleegyezésed adhatod egy 18. életévét még be nem töltött személynek.

Ha nincs kivel megbeszélned ezt a témát, keresd bátran a Kék Vonalat!

Mit tehetsz, ha szexuális bántamazás áldozata lettél?

Ha megtörtént ezek bármelyike, ne félj segítséget kérni ahhoz, hogy fel tudd dolgozni, és a szükséges intézkedéseket megtenni (lelki támogatás, orvosi vizsgálat, akár rendőrség). Segítséget, tanácsot kérni nem ciki!

Ha nem tudod, hogy hova fordulj, hívd a Kék Vonalat! Vonalaink elérhetőek a nap 24 órájában.

06 1 311 6000 – Nőgyógyászati Sürgősségi Ambulanciák (Nem megfelelő, elmaradt védekezés esetén, itt kérhetsz segítséget ha sürgősségi fogamzásgátlásra van szükséged. A címed megadásával az esemény utáni tabletta receptre írását kérheted)

Ha beszélgetni szeretnél, hívj minket!   116-111

Megosztás:

Olvass még többet:

Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről

Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről

Flach Richárd óvoda- és iskolapszichológus, valamint a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézet Doktori Iskola PhD-hallgatója. Érdeklődési és kutatási területe a serdülő- és fiatal felnőttkori krízisek, határhelyzeti események, különös tekintettel az öngyilkosságra...

Anorexia: az egyik legmagasabb halálozású pszichiátriai betegség

Anorexia: az egyik legmagasabb halálozású pszichiátriai betegség

Egy olyan korban és társadalomban élünk, ahol a külső megjelenés sokszor talán a legfontosabbnak tűnő érték. Ám ha túlzott mértékben próbálunk megfelelni a jelenlegi szépségideálnak, könnyen elveszíthetjük az egészséges viszonyulást saját testünkhöz. A testképzavar és...

Függőségek

Függőségek

Fontos vagy! - Kamasz krízisek a koronavíruson innen és túl. A Kék Vonal és a dm - Drogrie Markt Magyarország közös kampánya a kamaszok mentális egészségéért. Kiemelt témánk májusban: függőségek. A kampányhoz az illusztrációt készítette: MargarétaLány (Martos Juli)...

Share This