Évente több mint ezer gyereket keresnek Magyarországon

Évente több mint ezer gyermeket keresnek Magyarországon

Május 25. az eltűnt gyermekek világnapja.  Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal szakmai vezetője mesélt az Indexnek az alapítvány tapasztalatairól, a szökések okáról és arról, hogy mekkora eséllyel találnak meg egy eltűnt gyermeket.

Reményiné Csekeő Borbála: „Elsősorban tizenévesek telefonálnak, szökés tervével, akik valamilyen családi krízisbe kerültek. Gyakran hozzátartozók, vagy gyermekotthonok szakemberei keresnek minket. Minden állami gondozásban élő 5-6. tizenéves nem ott van, ahol lennie kéne. Egy gyermekotthonnak nincs mérlegelési lehetősége, ha például hétvégi családlátogatásról megadott időben nem érkeznek vissza, azonnal jelezniük kell a rendőrség felé. Statisztikák szerint családból jóval kevesebb gyerek tűnik el”

Mikor kell aggódni?

A szülőknek mindig tudniuk kell, hol van a gyermekük. Ha a gyermek késik először érdemes őt telefonon hívni, majd barátait keresni. Kamaszkorban sokszor csak szabadságuk határait feszegetik a fiatalok, azonban kiskortól meg kell tanítani, hogy ki az a felnőtt, akiben megbízhat, hogyan kell felelősségteljesen viselkednie, hogy ne essen baja. 

„Fontos hangsúlyozni, hogy a kisgyerekek állandó figyelmet igényelnek. Ha elveszik a gyerek tömegben, egyes nagyobb komplexumban, strandon, azonnal értesíteni kell az ottani személyzetet, biztonsági szolgálatot, majd a rendőrséget, általában 1-2 órán belül rá is lelnek a kicsire. A különélő szülők esetében az is előfordul, hogy a szülői felügyeleti joggal nem rendelkező fél viszi el jogtalanul a gyereket. Tavaly 10 ilyen esetben kértek tőlünk segítséget” – fejtette ki a gyermekkrízis alapítvány vezetője. 

Az otthoni állandó veszekedések is kellemetlen légkört jelentenek a gyerek számára, amiből úgy érzi, hogy menekülnie kell. De fontos tudniuk, hogy számukra is van segítség, önállóan is fordulhatnak a lakóhelyük szerinti Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz, illetve hívhatják a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt a 116 111-es számon. Ha olyan esettel állunk szemben, hogy a gyermek számára nem biztonságos az otthoni környezet, a gyermekvédelem illetékesei meg fogják tenni a szükséges lépéseket.”

Ernőfy Nóra teljes írását itt olvashatod.

Kép forrása: Pexels

Ha beszélgetni szeretnél, hívj minket!   116-111

Megosztás:

Olvass még többet:

Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről

Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről

Flach Richárd óvoda- és iskolapszichológus, valamint a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézet Doktori Iskola PhD-hallgatója. Érdeklődési és kutatási területe a serdülő- és fiatal felnőttkori krízisek, határhelyzeti események, különös tekintettel az öngyilkosságra...

Anorexia: az egyik legmagasabb halálozású pszichiátriai betegség

Anorexia: az egyik legmagasabb halálozású pszichiátriai betegség

Egy olyan korban és társadalomban élünk, ahol a külső megjelenés sokszor talán a legfontosabbnak tűnő érték. Ám ha túlzott mértékben próbálunk megfelelni a jelenlegi szépségideálnak, könnyen elveszíthetjük az egészséges viszonyulást saját testünkhöz. A testképzavar és...

Függőségek

Függőségek

Fontos vagy! - Kamasz krízisek a koronavíruson innen és túl. A Kék Vonal és a dm - Drogrie Markt Magyarország közös kampánya a kamaszok mentális egészségéért. Kiemelt témánk májusban: függőségek. A kampányhoz az illusztrációt készítette: MargarétaLány (Martos Juli)...

Share This