Gyerekszemmel – Dániel András, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette. 

Kampányunk során ismert szakembereket, művészeket, döntéshozókat kértünk meg arra, hogy segítsenek definiálni a ‘Felelős Felnőtt’ fogalmát. A felkért írók, költők olyan szövegrészleteket osztottak meg velünk, melyek a gyerekek perspektívájából mutatják be a világot. Az alábbi mesekönyvet Dániel András író, illusztrátor ajánlásával tesszük közzé. 

Tegyünk együtt azért, hogy bármilyen problémáról is legyen szó, a fiatalok érdekei képviselve legyenek, és a bajba, vagy veszélybe került gyerekek segélykiáltását meghallja a felnőtt társadalom!

Eredeti fotó: Szöllősi Mátyás (Dániel András hozzájárulásával publikálva)

András Dániel

A nyúlformájú kutya

A fiatalok mentális egészségének megőrzése kiemelten fontos számunkra. Ezért weboldalunkon szülők számára készült cikkek, projektek és e-learning anyagok, illetve szakemberek számára ingyenesen letölthető óravázlatok, tanári kézikönyvek, kutatási eredmények is találhatók. Felelős felnőttnek lenni kihívás, de a Kék Vonalhoz szülőként, gyerekekkel foglalkozó szakemberként is fordulhatsz kérdéseiddel a 116-000-ás anonim vonalunkon. 

A Kék Vonal 1993 óta segíti a bajba jutott gyerekeket és az értük aggódó felnőtteket. Ha szerinted is fontos a munkánk, akkor kérjük hogy támogasd az alapítványt az adód 1%-nak felajánlásával, egyszeri vagy rendszeres anyagi támogatással, vagy vásárolj kedvedre a webshopunkban! Adományoddal segélyvonalaink működését támogatod.

További cikkek a témában:

Az adó egy százalékának felajánlása – Gyakori Kérdések

Az adó egy százalékának felajánlása – Gyakori Kérdések

A Kék Vonal az egész országból ingyenesen és anonim módon elérhető a segítségre szoruló gyerekek, fiatalok számára. A gyerekek megoszthatják örömüket, bánatukat, tanácsot kérhetnek egy nehéz döntési helyzetben, feltehetik kérdéseiket például a lelki egészséghez,...

Gyerekszemmel – Ott Anna, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Ott Anna, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette. A könyv világnapja alkalmából...

Interjú – Kozma-Vízkeleti Dániel, Felelős Felnőtt kampány

Interjú – Kozma-Vízkeleti Dániel, Felelős Felnőtt kampány

Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, aki egyaránt dolgozik párokkal, családokkal vagy egyéni kliensekkel. Szereti a hivatását és fontos számára, hogy akikkel találkozik, utána jobban, vagy többnek érezzék magukat. Emellett...

Gyerekszemmel – MARGE, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – MARGE, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette. Ezúttal MARGE segítségével!...

Interjú – Dr. Almási Kitti, Felelős Felnőtt kampány

Interjú – Dr. Almási Kitti, Felelős Felnőtt kampány

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, író és előadóként is ismert. Mindent megtesz, hogy minél több emberhez eljutva segítsen a kudarcok tanulásként való megélésében, önmagunk elfogadásában, kapcsolataink kezelésében.  A #FelelősFelnőtt kampány keretein belül...

Gyerekszemmel – Tóth Krisztina, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Tóth Krisztina, Felelős Felnőtt kampány

A Kék Vonal #FelelősFelnőtt kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok mentális egészségére, illetve arra, hogy felelős felnőttként még inkább támogatnunk kell a gyerekeket a koronavírus-járvány okozta kihívások közepette.  Kampányunk során ismert...

Gyerekszemmel – Rutkai Bori, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Kemény Zsófi, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Fiala Borcsa, Felelős Felnőtt kampány

Gyerekszemmel – Harcos Bálint, Felelős Felnőtt kampány

Share This