Az elmúlt hónapokban nagyon erőteljesen jelent meg a közbeszédben a gyermekbántalmazás problémája. A média által felkapott esetek a jéghegy csúcsát jelentik. Hová fordulhatnak a gyerekek?  Mennyiben más ez a probléma hazánkban, mint nyugaton? Erről beszél Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Alapítvány szakmai vezetője a Pénzcentrumnak. Oldalunkon a Pénzcentrum írásából, “Szilágyi Liliána esete csak a jéghegy csúcsa: rettenetes állapotban van a magyar társadalom” című cikkéből egy részletet olvashattok.

Pénzcentrum: Hogy működik az Alapítvány?

Reményiné Csekeő Borbála: Egy pár fős szakmai stábbal működünk, ahol ketten vagyunk teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottak, de vannak részállású munkatársak is, megbízási szerződéssel dolgoznak az ügyeletvezetők és éjszakás ügyelők, ami egy változó csapat, de min. 15 fő, és van egy még dinamikusabban változó munkacsoport kb 60 fő önkéntesekből.  A csapat összetétele végzettség, életkor, motiváció tekintetében nagyon vegyes. Az önkéntesek nagy része hölgy. Sok az elsősorban pszichológiát hallgató, vagy szociális területen  tanuló, pályakezdő fiatal, de vannak gyesről visszatérő édesanyák, de.e többen jönnek az üzleti szférából is, valami egészen mást csinálni, mint amivel a napjaik nagy része telik.

Vannak magyar sajátosságok a testi-lelki abúzus terén?

Sajnos a családon belüli erőszak, az öngyilkos gondolatok mindenhol jelen vannak. Magyarországon egy áldozat talán annyiban van nehezebb helyzetben, hogy a gyerekvédelmi szakellátás és a gyermek mentálhigiéné nagyon sok kihívással, szakemberhiánnyal, súlyos anyagi gondokkal küzd. A gyerekpszichiátriákon például féléves várólistával dolgoznak.

“Itthon nagyon magas a látencia, gyakorlatilag minden típusú bántalmazás terén. A környezet sokszor „félrenéz”, „ez még belefér”, „nem az én problémám”, „ez csak egy pofon” mentalitással áll a problémához. Annak ellenére, hogy a törvény betűje szerint 2005 óta zéró tolerancia van a gyerekek testi fenyítése terén.”

Bár a paragrafus zéró toleranciát hirdet, de nincsenek eszközök ennek betartatására. Vagyis nagy szükség van a társadalmi edukációra.  Mi minden fórumon elmondjuk, hogy a gyerek biztonsága nem csak a szülő és a pedagógus, hanem minden felnőtt felelőssége, a buszon utazótól a szomszédig. Talán Nyugat-Európában magasabb a polgári felelősségvállalás, és ebből tanulhatnánk mi is.

Hajdu László teljes írását itt olvashatod.

Kép forrása: Pexels

Ha beszélgetni szeretnél, hívj minket!   116-111