Singer Magdolna mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó és író, 18 könyv szerzője. Munkája során a gyász számtalan arcával találkozik, hiszen ugyanúgy segít gyászoló hozzátartozóknak, mint a gyermeküket elvesztett szülőknek, vagy akár egy válást, nehéz életeseményt gyászolónak. Az érzelmi elsősegélynyújtáson túl a veszteségek által az életünkben megjelenő fejlődési lehetőségekről, az újrakezdés esélyéről is gyakran beszél. 

Fontosnak tartottuk megkérdezni véleményét a fiatalkori öngyilkosságról és az ahhoz kapcsolódó gyászról, mivel hazánkban nagyon sok fiatal küzd öngyilkossági gondolatokkal. Singer Magdolna a vele készült interjúban mesél karrierútjáról, a gyászolók kihívásairól, sorstárscsoportokról és olyan lehetőségekről, melyek a veszteségek feldolgozásában segíthetnek. 

„A serdülőkor már önmagában kihívást jelent a fiatalok számára, hiszen ki vannak téve a hormonális változások okozta érzelmi hullámzásoknak. Ha ebben a korban éri őket egy nagyobb veszteség, az nagyobb megterhelést jelenthet számukra, éppen ezért fokozottabb figyelmet érdemelnek a szülők és pedagógusok részéről.” – Singer Magdolna

Kék Vonal: Az életrajzát elnézve sokféle területtel megismerkedett eddigi pályafutása során, és talán azt is mondhatjuk, hogy egy nem szokványos karrierútvonalat tudhat magáénak. Miért lesz valakiből gyásztanácsadó? Kérem, pár szóban meséljen magáról, és arról, hogy miért választotta a jelenlegi szakmáját!

Singer Magdolna: Talán a hivatásom választott engem. Először a Hospice Alapítványnál vállaltam önkéntes munkát, majd elvégeztem a Polcz Alaine és munkatársai által indított gyásztanácsadói képzést. Nem volt vele különösebb célom, csupán annyi, hogy többet tudjak a gyászról is, ha már a hospice-ban tevékenykedem. Ezután jött a gondolat, hogy indítsunk gyászfeldolgozó csoportot a Budapest Hospice Házban. Egy kolléganőmmel szövetkezve 10 éven át vezettünk ilyen sorstárscsoportokat. Itt rengeteg gyakorlati tudást, tapasztalatot szereztem, mellé pedig felzárkóztattam az elméleti ismereteket is. A SOTE-n mentálhigiénésszakember-diplomát szereztem, és elkezdtem egyéni segítséget is nyújtani veszteséget elszenvedett személyeknek. 

Fotó: Hajdrák Tímea

A gyásztanácsadás mellett foglalkozik tanácsadók képzésével, írással, valamint a Napfogyatkozás Egyesület vezetőségi tagja, és ha jól tudom, szabadidejében nagyon sokat olvas. Melyik szakmai terület vagy téma a legizgalmasabb jelenleg az Ön számára?

Mindenben megtalálom az örömöket, a kihívást. Szeretem a képzéseket, ahova elkötelezett, munkájukat magasabb szinten végezni vágyó, segítő hivatású személyek jönnek, szeretem az egyéni konzultációkat is a gyászolókkal, akiktől legalább annyit kapok, mint amennyit nyújtani képes vagyok. Az egyesületben végzett tevékenységem pedig immár több mint egy évtizede központi helyet foglal el a szívemben. Természetesen nem csupán munkából áll az életem – könyvtárba, latin táncra járok, és örömteli családi, baráti találkozók során kapcsolódom ki.

Ön hogyan találkozik a gyászfeldolgozás folyamatával olyan esetekben, amikor a halál oka az öngyilkosság? Az Ön szakmájában milyen prevenciós lehetőségek fordulnak elő?

Sajnos egyre inkább találkozom öngyilkosságot elkövetettek hozzátartozóival, hiszen az utóbbi időben emelkedett hazánkban az öngyilkosok száma. Feldolgozás szempontjából nehezebb terhet rak az ittmaradókra. A gyászoló sokszor megcsalva, elárulva érzi magát, aminek következtében fokozottabb a harag megjelenése, emellett szinte elkerülhetetlen a súlyos bűntudat érzése is. Vannak, akik minden támogatást megadnak a lelki problémákkal küzdő hozzátartozónak, mégis bekövetkezik a tragédia, mások csak utólag tudják beazonosítani a jeleket, amelyek arra utalhattak, hogy nagy a baj. Bármi is történt, nehéz felmentést adniuk önmaguk számára, amiért nem tudták megmenteni szeretett hozzátartozójukat. Gyászoló személyeket is fenyegethet az öngyilkosság veszélye. Gyászkísérőként igyekszünk felismerni és megfelelő támogatást nyújtani, illetőleg ha szükséges, pszichiáter felkeresését is javasoljuk. Nehezebb a helyzet, ha a gyászával nem fordul szakemberhez, ilyenkor a szeretetteljes környezetnek van lehetősége megtartania a bánattól sújtott hozzátartozót, barátot, vagy munkatársat. 

Tragikus hír rázta meg nemrég az országot: iskolai zaklatás miatt lett öngyilkos egy tinédzser fiú. Ön szerint ilyen esetekben, kihez tudnak fordulni a gyászoló családtagok? Vannak olyan szolgáltatások, amelyek akár ingyenesen vagy szerényebb összegekért is elérhetők? Léteznek olyan önsegítő könyvek, amelyeket Ön tud ajánlani a gyászolók számára (különösen ebben az esetben)? 

Elkötelezett híve vagyok a sorstárstámogató csoportoknak, ahol igen kedvezményes módon juthat segítséghez a gyászoló. A Napfogyatkozás Egyesület honlapján (www.gyaszportal.hu) találhatók induló gyászcsoportok.

Itt a gyászoló kifejezheti a benne dúló érzelmeket, felismerheti, hogy a sorstársak is hozzá hasonló érzésekkel, gondolatokkal küszködnek, és megértésre, erős támogatásra talál.

Ebben az esetben több fiatal is érintett lehet, többen is gyászolhatnak. Miben más egy tinédzser gyásza, mint egy felnőtté? 

A serdülőkor már önmagában kihívást jelent a fiatalok számára, hiszen ki vannak téve a hormonális változások okozta érzelmi hullámzásoknak. Ha ebben a korban éri őket egy nagyobb veszteség, az nagyobb megterhelést jelenthet számukra, éppen ezért fokozottabb figyelmet érdemelnek a szülők és pedagógusok részéről.

Egy előadásában úgy fogalmazott, hogy sajnos manapság jellemző a „gyászolót körülvevő tanácstalanság és tétovaság”. A halál tehát tabutéma napjainkban, miközben soha ennyi lélektani témájú könyv és előadás nem volt még elérhető. Véleménye szerint mióta van ez a tétovaság és távolságtartás, és mi lehet az oka? Van mihez visszanyúlnunk a régi időkbe? Az öngyilkosság megelőzésében segíthet, ha ezt a gátat megszüntetjük?

Valóban, elméletben sokat tudunk, azonban míg korábban gyerekkorunktól kezdve hozzászoktunk a halálhoz, hiszen az otthonukban haltak meg az emberek, addig ma akár leéljük úgy az életünket, hogy nem látunk holttestet. A haldoklás, a halál eltávolodott tőlünk. Minden, ami ismeretlen, sokkal félelmetesebb. Ha képesek vagyunk közel kerülni egy életből távozó személyhez, megszelídülhet számunkra az átlépés, mi több, akár szép misztérium is lehet. Ami pedig a gyászolók körüli tanácstalanságot illeti, kihaltak azok a régi tradíciók, amelyek irányt mutattak, kézen fogva vezettek bennünket, megmutatták, hogyan segítsünk. Úgy vélem, ezekhez a régi szokásokhoz már nemigen tudunk visszanyúlni, azonban sokat jelentenek az internet nyújtotta lehetőségek. Ilyenek a közösségi oldalakon egymás segítésére létrejött zárt csoportok, mint például az özvegyek, vagy gyermeküket gyászoló hozzátartozók csoportja. Léteznek civil segítők, akik zárt internetes kamaszcsoportokba épülnek be, és krízisben lévő fiataloknak igyekeznek lelki támogatást nyújtani. Szintén az internet segítségével talált rám egy fiát elveszített édesanya, aki elmesélte, hogy a munkahelyén tartózkodva annyira elborította a fájdalom, hogy elindult az ablak felé azzal a szándékkal, hogy kiugrik, véget vet az életének. Aztán tétován megállt, és maga sem tudta, miért teszi, de beírta a böngészőbe a GYÁSZ szót. Így jutott el hozzám. Léteznek telefonos lelkisegély-szolgálatok is, ahol képzett segítők fogadják a kétségbeesett segélykéréseket.

Mi az a legfontosabb üzenet, amit a fiataloknak/szülőknek átadna?

Szülők számára az a javaslatom, ne féljenek a kicsi gyerekek halálra vonatkozó kérdéseire őszintén válaszolni, ne zárják ki kíméletből a közös családi gyászból őket, így nem válik családon belül is tabuvá az elmúlás. Ha minden téren nyílt a kommunikáció, nagyobb eséllyel fordulnak később is bizalommal a gyerekek a szüleikhez a gondjaikkal. Fiatalokat arra bátorítok, hogy merjenek segítséget kérni, ha lelki nehézségeik vannak, akár a szüleiktől, akár egy pedagógustól vagy egy baráttól, ne maradjanak magukra a bajban.

Nagyon köszönjük, hogy időt szakított a kérdéseinkre!

Ha tetszett az interjú, ismerkedj meg Singer Magdolna könyveivel is! Mi ezt a hármat választottuk ki könyvajánlóként:

Gyászkísérés – Együtt a bánat és a feldolgozás útján – Amikor elveszítjük egy hozzátartozónkat, és vigasztalanok vagyunk, úgy érezzük, minden hiába: a gyászunkból senki nem tud meggyógyítani. És ez így van rendjén. Azt szokás mondani, „ki kell fájni magunkat”. Más szóval, be kell mennünk az alagútba, hogy aztán a végén kijöhessünk a fényre. De milyen jó is, ha nem egyedül kell bolyonganunk, hanem van, aki megfogja a kezünket és velünk együtt halad a kifelé vezető úton. A gyászkísérők támaszt, erőt és bátorítást adnak, és annak a bizonyosságát, hogy nem fogunk egyedül elveszni a fájdalmunkban. Visszaigazolják, hogy eddig nem tapasztalt riasztó érzéseink a tragikus veszteségre adott normális reakciók. Nem sürgetik a gyászfolyamatot, hanem segítenek elviselhetővé tenni, és reményt nyújtanak, hogy lehetséges a megbékélés.

Ki vigasztalja meg a gyerekeket? – Válás és gyász a családban – Vajon mit élnek át a gyerekek, amikor szüleik válnak, vagy amikor elvesztik egy közeli családtagjukat? Mire van szükségük ezekben a nehéz időkben? És ki vigasztalja meg őket, ha a szülők saját fájdalmukban, dühükben nem tudnak feléjük fordulni? Súlyos veszteség idején a gyerekek legtöbbször nem tudják megfogalmazni, min mennek keresztül. Modern világunkban ráadásul a gyász tabu: a felnőttek sokszor saját érzéseikkel sincsenek tisztában, nemhogy a gyerekekével. Így a hiány meggyászolásában – ha egyáltalán megtörténik – a kicsik általában magukra maradnak, és ez a magány és elhagyatottság felnőttéletükre is kihat. Singer Magdolna gyászterapeuta bevezet minket egy rejtett világba: gyerekek és felnőttek mesélnek fiatalon átélt veszteségeikről, és arról, miként tudtak megküzdeni fájdalmas érzéseikkel. Harminc különálló történet segít megérteni, mit éreznek és észlelnek a gyermekek válás és halotti gyász idején, a megható önvallomásokból pedig az is felsejlik, hogyan vigasztalhatjuk, támogathatjuk őket életük e nehéz szakaszában.

Sorsfordító gyerekek – Remény és csalódás, megbékélés és gyötrelmes szembesülés végeláthatatlan sorozatán bukdácsolnak végig azok a családok, amelyekben sérült gyermek születik. Az elfogadás folyamata nehéz, és a családok sokszor magukra maradnak a gondjaikkal. Ha képesek is feldolgozni az első traumát, a szemmel látható vagy később jelentkező nehézségek naponta emlékeztetik őket a veszteségre. A szülők ilyenkor legtöbbször kétségbeesetten keresik a segítséget: időt, energiát, pénzt nem sajnálva, önfeláldozó módon hordják gyermeküket a legkülönbözőbb terápiákra és fejlesztésekre, azt remélve, hátha behozza a lemaradását. Közben azonban sokszor elfelejtenek játszani, örülni – egyszerűen szeretni. A szerzőpáros, SINGER MAGDOLNA mentálhigiénés szakember és SZABOLCS JUDIT gyógytornász-terapeuta megpróbál kiutat mutatni ebből az útvesztőből. Kötetükben a sérült gyermekek és az őket nevelő szülők szívszorító és egyben felemelő vallomásai mellett szót kapnak a szakemberek is: neves orvosok fejtik ki véleményüket a korai fejlesztés kérdéséről, majd Szabolcs Judit holisztikus szemléletével, alapelveivel és tapasztalataival ismerkedhet meg az olvasó. A könyv segítséget nyújt a bajba jutott szülőknek, de mindenekelőtt egy egészen másfajta szemléletre tanít: elfogadásra, örömre, önátadásra és az életbe vetett bizalomra.

A Kék Vonal 1993 óta segíti a bajba jutott gyerekeket és az értük aggódó felnőtteket. Ha 24 év alatti fiatal vagy és beszélgetni szeretnél valakivel a problémáidról, hívd a 116-111-es számot! Ha elmúltál már 24 éves, és aggódsz egy fiatal biztonságáért, akkor pedig keress minket a 116-000-ás számon. Együtt biztosan találunk megoldást!