Egymásra lépni tilos! – Alkotói pályázat
A Budapest Esély Nonprofit Kft. az Egymásra lépni tilos! című esélyegyenlőségi kampányának keretében pályázatot hirdet egyéni alkotók és alkotócsoportok számára gyermekjogi témakörben.
Idén olyan pályaműveket várunk, amelyek felhívják a figyelmet annak fontosságára, hogy minél több gyerek megismerkedjen az őt érintő magyar és nemzetközi gyermekjogokkal és a kapcsolódó kötelességekkel.
Gondolatébresztő, segítség az alkotáshoz az ENSZ 1989. november 20-án elfogadott gyermekjogi egyezménye alapján:
- A felnőtteknek óvnia kell a gyerekeket mindenféle erőszaktól, bántalmazástól vagy elhanyagolástól.
- A gyerekeknek joguk van az egészséges élethez. A gazdagabb országokban élőknek segíteniük kell a szegényebb országban élőket, hogy ez megvalósulhasson.
- A döntéseket a felnőttek hozzák, ugyanakkor a gyerekekkel kapcsolatban olyan döntéseket kell hozniuk, amelyek első sorban a gyermek jóllétét szolgálják. A legjobb, ha közösen tudják megbeszélni, hogy milyen döntések lehetnek a gyermek számára leghasznosabbak.
- A gyermekeket is megilleti a szólásszabadság: joguk van véleményük, ötleteik kifejtésére, melyet tiszteletben kell tartani.
- Minden gyermek egyenlő. A megkülönböztetés tilalma ugyanúgy vonatkozik a gyerekekre, ahogyan a felnőttekre is. Nem lehet valakit csak amiatt másképp kezelni, mert máshogyan néz ki, mást gondol, vagy másképp öltözködik, mint a többiek.
- A fogyatékossággal élő gyerekeknek is vannak jogaik, és ők is ugyanolyan értékes részét képzik a társadalomnak, mint azok, akik nem fogyatékossággal élnek.
Hogyan jelenhetnek meg ezek a jogok a mindennapi életben?
Milyen módon lehet felhívni ezekre a jogokra a figyelmet és milyen kötelezettségek kapcsolódnak hozzájuk?
Mit tehetnek a felnőttek és mit a gyermekek ezeknek a jogoknak a tiszteletben tartásáért?
A pályázóktól azt várjuk, hogy mutassák be, hogy milyen esetekben és miért fontos, hogy a gyerekek ismerjék és érvényesíteni tudják a jogaikat.
Milyen pályaműveket várunk?
I. Képzőművészeti alkotás: (rajz, festmény, plakát stb.). A képeket (vagy – pl. festmény, grafika esetén annak fotóját, másolatát) digitálisan, legalább 500dpi felbontásban, JPG formátumban várjuk. A képeket weboldalra és közösségi oldalra is feltöltjük, kérjük ennek figyelembevételét a formátum kiválasztásánál.
II. Kisfilm: (lehet némafilm, próza, de videoklip, riport is) készülhet bármely, mozgókép rögzítésére alkalmas eszközzel. Hossza maximum 2 perc, formátuma: AVI kiterjesztésben, 720×576 vagy 1024×768 pixel méretben, melyet a megadott e-mailcímre és vagy fájlmegosztó (pl.: wetransfer) segítségével várunk.
III. Irodalmi alkotás: (vers, próza), maximum 8000 leütés terjedelemben. Word dokumentumot várunk, egy-egy írásmű terjedelme nem haladhatja meg a 8000 leütést, egy dokumentum egy írásművet vagy egy sorozat darabjait tartalmazhatja. A külön írások külön fájlba kerüljenek!
A pályaművek értékelése – zsűrizés és díjazás:
Összesen tizenkét helyezett kerül díjazásra:
- Minden kategóriában az első három helyezett alkotást díjazzuk, azaz kilenc nyertest hirdetünk.
- További három, kép formátumban beérkezett alkotás sorsáról a közönség dönt: a beérkezett képeket, amelyek a zsűrizés során nem értek el helyezést, előzetes értékelést követően nyilvánosságra hozzuk az Egymásra Lépni Tilos! Facebook oldalán. A három legtöbb „lájk”-ot kapó pályamű részesül közönségdíjban.
Díjak:
- helyezett: 50 000 Ft
- helyezett: 30 000 Ft
- helyezett: 20 000 Ft
A díjak járulék és adóterheit a Budapest Esély NKft. (kiíró) vállalja.
A pályaművek értékelését a Budapest Esély Nonprofit Kft. és szakmai partnerei köréből választott zsűri bírálja el a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány közreműködésével. A zsűri fenntartja a jogot, hogy az egyes helyezésekben nem hirdet nyertest. A kiíró fenntartja a jogot, hogy a nevezők számának és a pályamunkák minőségének függvényében több, kisebb értékű vagy kevesebb, nagyobb értékű pénzdíjat osszon.
Egy pályázó több, de legfeljebb 3 pályamunkával, vagy 1 db, legfeljebb 3, egymáshoz szervesen kapcsolódó elemből álló sorozattal nevezhet. Ez esetben a sorozat elemeit a zsűri együttesen értékeli.
A Budapest Esély Nonprofit Kft. tervei között szerepel a pályaművek kiállítás formájában történő bemutatása a nagyközönség számára és a pályaműveknek a Budapest Esély weboldalain, a közösségi oldalain történő publikálása.
Valamennyi formában benyújtott pályázathoz érvényes, a jelen kiírás mellékletét képező pályázati adatlap és aláírt adatvédelmi nyilatkozat is szükséges, melyek letölthetőek az oldal alján található kapcsolódó fájlokból.
Valamennyi pályázatot az ELT2022@pestesely.hu címre várjuk.
Pályamunkák beadásának feltétele:
A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni, visszafizetni. A pályázó a pályázati lap aláírásával a pályamunkájáról kijelenteni, hogy az saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői jogát.
A pályázat beérkezési határideje:
október 14. 12:00 óra.
Határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.
Kik pályázhatnak?
Érvényesen pályázhat minden alkotókedvű, a téma iránt elhivatottságot érző személy vagy alkotócsoport; kortól, nemtől és lakóhelytől függetlenül.
Nevezési díj: NINCS
Határidők, fontos dátumok:
Pályázat kiírása: 2022. június 01.
Beadási határidő: 2022. október 14. 12.00 óra
Közönségdíjakra jelölt képek meghirdetése: 2022. október 30.
Közönség szavazatok zárása: 2022. november 13.
A pályázat eredményének kihirdetése: 2022. december 05.
Szerzői és felhasználói jogok:
A pályázat benyújtói a pályamunkához fűződő szerzői jogaik alapján az alábbi keretek között adnak a kiíró részére felhasználási engedélyt:
- A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá a pályaművekből rendezendő kiállítás népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek felhasználására minden esetben csakis a pályázó nevének feltüntetése mellett.
- A kiíró, úgyis mint a kiállítás rendezője jogosult a mű nyilvánosságra hozatalára a kiállítás keretében, továbbá a kiállításhoz szorosan kapcsolódó katalógus, programfüzet, internetes felület, reklám stb. keretében.
- A pályázat benyújtója hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót könyvalakban, illetve elektronikus formában többszörözze, valamint megjelentesse és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett. Mivel ez a projekt nonprofit jellege folytán a kiírónak főszabály szerint nem hoz bevételt, a pályázó a díjazásról lemond.
- A pályázatra benevezett pályaművek további, harmadik fél általi, nonprofit jellegű felhasználása a pályázó értesítése, beleegyezése mellett történhet. A pályaművek kiíró vagy harmadik fél általi, nem nonprofit felhasználásáról a pályázó és a pályázat kiírója külön megállapodást köthetnek egymással, melyben az esetleges díjazást egymás között megosztják.
- A pályázók által megadott elérhetőségeket a pályázat kiírója adatbázisában regisztrálja, azokat harmadik személynek csak a pályázó külön beleegyezésével adja ki.
A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát – a szerzői jogra vonatkozó kitételek kivételével – fenntartja.
A pályázat kiírója a hozzá benyújtott adathordozókat nem őrzi meg, nem tárolja, felelősséget e tekintetben nem vállal.
További információ az ELT2022@pestesely.hu e-mailcímen kérhető.
Ha beszélgetni szeretnél, hívj minket! 116-111
Megosztás:
Olvass még többet:
Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről
Flach Richárd óvoda- és iskolapszichológus, valamint a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézet Doktori Iskola PhD-hallgatója. Érdeklődési és kutatási területe a serdülő- és fiatal felnőttkori krízisek, határhelyzeti események, különös tekintettel az öngyilkosságra...
Anorexia: az egyik legmagasabb halálozású pszichiátriai betegség
Egy olyan korban és társadalomban élünk, ahol a külső megjelenés sokszor talán a legfontosabbnak tűnő érték. Ám ha túlzott mértékben próbálunk megfelelni a jelenlegi szépségideálnak, könnyen elveszíthetjük az egészséges viszonyulást saját testünkhöz. A testképzavar és...
Függőségek
Fontos vagy! - Kamasz krízisek a koronavíruson innen és túl. A Kék Vonal és a dm - Drogrie Markt Magyarország közös kampánya a kamaszok mentális egészségéért. Kiemelt témánk májusban: függőségek. A kampányhoz az illusztrációt készítette: MargarétaLány (Martos Juli)...
Online kurzus 5. rész
A kompetenciahatárokról és arról, hogy szülőnek lenni nem egyszerűA Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg a szülőket, azért hogy olyan kommunikációs eszközöket adjunk a...
Online kurzus 4. rész
A személyes határokról és a szülők közötti kommunikációs stílusrólA Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg a szülőket, azért hogy olyan kommunikációs eszközöket adjunk a...
Online kurzus 3. rész
A nondirektivitásról, az erkölcsi állásfoglalásról és a szextingrőlA Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg a szülőket, azért hogy olyan kommunikációs eszközöket adjunk a...
Online kurzus 2. rész
Az érzelmi támogatásról és a közös megoldáskeresésrőlA Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg a szülőket, azért hogy olyan kommunikációs eszközöket adjunk a kezükbe, amelyek...
Online kurzus 1. rész
A Kék Vonalról és az aktív hallgatásrólA Fontos vagy! kampányunk keretében egy online kurzust készítettünk, amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg a szülőket, azért hogy olyan kommunikációs eszközöket adjunk a kezükbe, amelyek segítik a kamaszok,...
Ingyenes online kurzus szülőknek
Üdvözlünk! A Fontos vagy! kampányunk keretében egy olyan online kurzust készítettünk, amelyben a segítő beszélgetés alapjaival ismertetjük meg a szülőket, azért, hogy olyan kommunikációs eszközöket adjunk a kezükbe, melyek segítik a kamaszok, gyerekek lelki...
Ismerek valakit, aki bántja önmagát
Ha ismersz valakit, aki szándékosan bántja önmagát (pl. vagdossa magát), fontos, hogy megértsd, valószínűleg a barátod egy nagyobb problémával küzd, aminek az önsértés egy része, esetleg így próbálja a lelki fájdalmát kívülre helyezni és elviselni. Légy türelmes vele...