Rosszindulatú csábítók az interneten, avagy mi az a grooming?

Minden szülő és jó érzésű felnőtt egyik legrosszabb rémálma: egy rosszindulatú, anyagi haszonra leső vagy pszichésen beteg felnőtt egy gyerek közelébe férkőzik, visszaél bizalmával, majd bántja, kihasználja. Képeket, adatokat kér, gyermekpornográf felvételeket zsarol ki, vagy személyes találkozót csal ki, ahol érzelmileg, fizikailag és szexuálisan is bántalmazhatja a gyereket.

A mai szülőket a mostani gyerekek nagyszülei úgy engedték el először a sarki kisboltba, majd a városközpontba, később vonattal a rokonokhoz vagy barátokhoz, hogy a lelkükre kötötték: ne állj szóba idegenekkel! Persze az idegen nem mindig rosszindulatú, és a gyermekbántalmazások nagy többségét nem is idegenek követik el – mégis jogos a félelem, és ma már a sarki boltig sem kell egyedül elmenni: a rosszindulatú felnőtt ott van a nappalinkban, a gyerekszobában, a gyerekünk zsebében pityegő telefonban. Ezt hívjuk goomingnak.

Mi történik?

A grooming tehát minden olyan folyamatot jelöl, amikor egy felnőtt, az interneten keresztül egy gyereket rosszindulatúan, saját céljai által vezérelve csábít el. Magyarul becserkészésnek, behálózásnak szokták nevezni a jelenséget. Beszédes elnevezések.

Az elkövető becserkészi a gyereket: információkat gyűjt róla, követi a virtuális aktivitásait, ismerőseit a közösségi médiában. Gyakran álcázza magát. Kortársnak, aki ismerkedni akar, akinek pont ugyanaz az érdeklődési köre vagy a problémái. Egy másik út, ha hízelegnek, vonzó pénzkereseti lehetőséget, sikert ígérnek, de az is egy eszköz, hogy a gyermek segítségét kéri az elkövető, és a gyerek sajnálatára, empátiájára számítva csalja tőrbe. A behálózás sem rossz kifejezés, mert valóban veszélyes hálót sző a bántalmazó, és egy idő után sajnos sok gyerek is sűrűbbre szövi saját maga körül ezt a hálót titkokkal, hazugságokkal, mert fél, mert úgy érzi, nem tud már sérülések nélkül kiszállni.

A közösségi média felületei sajnos kiváló terepet szolgáltatnak a groomingra, de az online játékok, társkereső alkalmazások, internetes fórumok sem veszélytelenek. A trendek változnak, mindig van új fórum, ami a tinik körében népszerű és az elkövetők követik őket.

A tinik által megosztott képekből és kedvelt tartalmakból az elkövetőknek könnyű felmérnie, hogy milyen témákkal érdemes nyitni, mivel lehet a kiszemelt áldozatot megfogni. Mindenkinél lehet találni valamit, amivel csábítható, vagy amivel zsarolható. Sokszor egy ártatlannak tűnő bókkal vagy éppen valamilyen segítség kéréssel, vagy segítség felajánlással kezdődik az úgymond “ismerkedés”, ami csak egy eszköz a gyerek bizalmába férkőzni, hogy aztán ez a bizalom kihasználható legyen. A valós cél sokszor anyagi haszonszerzés, gyermekprostitúció, gyermekpornográf tartalmak készítése, vagy más jellegű szexuális és/vagy érzelmi kihasználás.

Kik az elkövetők?

Tévhit, hogy elsősorban a pszichiátriai betegséggel élő pedofil felnőttek az elsődleges veszélyforrások. A pedofília egy pszichiátria kórkép. Orvosi  kifejezés, ami azon beteg embereket jelöli, akik a serdülés előtt álló, még másodlagos nemi jelleget nem mutató gyerekek iránt éreznek szexuális vonzalmat. Sajnos erre is van példa, de a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bántalmazások elkövetőinek csak kis hányada orvosi értelmeben vett pedofil.

A neten kamaszlányokat és kamaszfiúkat behálózó rosszindulatú felnőttek motivációja általában nem az, hogy kizárólag gyerekek iránt éreznek szexuális vonzódást. Az offline kapcsolatokban is nagyon sokszor a jóval fiatalabb partner azért kívánatos egyes embereknek, mert így egy nem egyenrangú, gyakran bántalmazó, kihasználó helyzetben a fiatalabb fél kiszolgáltatottsága miatt tovább sakkban tartható, mint egy önálló egzisztenciával rendelkező, jogilag egyedül is cselekvőképes felnőtt.

A lényeg, hogy mindegy hogy anyagi hasznot remél, vagy akármilyen pszichés betegségben, akár személyiségzavarban szenved-e az elkövető; a grooming mindig egy tudatos cselekvés sorozat, ahol egy felnőtt kihasznál egy gyermeket, és ezért a felnőtt tartozik felelősséggel.

Kik az áldozatok? 

A groomingra is igaz, hogy bárkiből lehet áldozat. Ugyanakkor könnyebben csábítható és nehezebben fog segítséget kérni az a gyerek, aki otthon nem érzi magát biztonságban, aki nagyon ki van éhezve a jó szóra, a biztatásra, a pozitív megerősítésekre, és aki nem mer a szüleihez fordulni, amikor az első rossz érzései feltámadnak egy online ismerkedés során, inkább sodródik tovább.

Mit tehetünk?

Természetesen az a jó, ha még a megelőzésért tehetünk, sok beszélgetéssel, közösen alkotott szabályokkal, és a gyerekek érzelmi biztonságával. A baj azonban így is megtörténhet és fontos, hogy ne késlekedjünk segítséget kérni!

Jellemzően szakember segítsége kell a feldolgozáshoz, és gyakran a szülőknek is jó, ha tudnak arról konzultálni, hogy hogyan lehet jól segíteni egy ilyen helyzetben. A kiskorúakra káros tartalmakat, a zaklatást, rosszindulatú csábítást, online felületeken is be lehet jelenteni: biztonsagosinternet.hu, internethotline.hu

A zaklatásnak, zsarolásnak, a szexuális bántalmazás illetve kényszerítés bármely megvalósulásának, továbbá a kiskorúról készített pornográf felvételeknek büntetőjogi következménye is van. Ha lehetséges hogy bűncselekmény történt a gyerekünk sérelmére, vagy féltjük a további zaklatástól, zsarolástól, ne késlekedjünk a rendőrséghez fordulni!

Szülőnek lenni kihívás. Bátran kérj segítséget! Ha aggódsz egy gyermek miatt, ha nem tudod hogy mit tehetnél vagy kihez fordulhatnál egy családi problémával kapcsolatban, akkor keresd a Kék Vonal felnőttek számára fenntartott, éjjel-nappal ingyenesen és akár anonim módon hívható segélyvonalát a 116 000-ás számon!

Ez a cikk az Európai Bizottság Jogok, egyenlőség és polgárság (REC 2014-2020) elnevezésű programjának pénzügyi támogatásával jött létre. A kiadványban megjelentett vélemény a szerzők saját véleménye és nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság hivatalos álláspontját. A benne foglaltakért az Európai Bizottság felelősséget nem vállal.

További cikkek a témában:

Gyerekek, akik hamar megtanulják, hogy szenvedni csak halkan szabad

Gyerekek, akik hamar megtanulják, hogy szenvedni csak halkan szabad

REMÉNYINÉ CSEKEŐ BORBÁLA, A KÉK VONAL GYERMEKKRÍZIS ALAPÍTVÁNY SZAKMAI VEZETŐJÉNEK JEGYZETEMúlt héten közölte az MTI, hogy vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyerekeitől, hogy azzal már súlyosan...

Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről

Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről

Flach Richárd óvoda- és iskolapszichológus, valamint a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézet Doktori Iskola PhD-hallgatója. Érdeklődési és kutatási területe a serdülő- és fiatal felnőttkori krízisek, határhelyzeti események, különös tekintettel az öngyilkosságra...

Share This