Sajtóközlemény az Eltűnt Gyermekek Világnapján

Magyarországon 2021-ben is sok fiatal szökött el saját otthonából, az orosz-ukrán háború pedig gyermekek ezreit teszi ki az erőszak, az emberkereskedelem, a szexuális bántalmazás és kizsákmányolás, valamint az eltűnés kockázatának.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a magyarul beszélő ukrán fiatalok számára is elérhető telefonon és online. Emailben és anonim chat szobánkban is lehetséges segítséget kérni, ha a telefonálás nem megoldható.

Május 25-e az Eltűnt Gyermekek Világnapja, melynek kapcsán a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány sajtóanyagot tett közzé. A Kék Vonal működteti hazánkban a 116-000-ás Segélyvonalat az Eltűnt és Bántalmazott Gyerekekért. 2021-ben 40 olyan 24 év alatti megkeresőjük volt aki szökésen gondolkodott, és 51 fiatal hívta a segélyvonalat azután, hogy már eljött az otthonából. További 22-en intézményből vagy gyermekotthonból szöktek el valamilyen okból. A tavalyi évben 10 szülő kereste meg az alapítványt családon belüli jogellenes gyermekelvitel miatt, az iskolából való lógásról pedig 43 gyerek számolt be telefonon vagy online.

A szökésben lévő fiatalok gyakran menekülnek valami elől. Egy gyermek, aki azon gondolkozik hogy elszökik otthonról, valószínűsíthető hogy nem érzi magát otthon biztonságban. Fizikai, szexuális vagy érzelmi bántalmazást él át; azt érzi, hogy a szülei túl szigorúak és nem hallgatják meg; nem tudja tovább elviselni a gondozási helyét vagy gondviselőjét, vagy el akar menni otthonról, hogy találkozzon valakivel, akivel az interneten találkozott. A szökésben lévő fiatalok mentális egészsége, testi-lelki biztonsága komoly veszélynek van kitéve – szorult helyzetükben sokan fordulnak a bűnözés, az alkohol és a drogok felé, illetve hatalmas kockázatot jelent számukra a szexuális kizsákmányolás és a hajléktalanság.

 

eltűnt vagy elszökött gyermek

Kép: Pexels

A Kék Vonal 2022-ben is csatlakozott a Missing Children Europe nemzetközi kampányához, hogy felhívja a figyelmet az orosz-ukrán háborúban eltűnt gyerekekre. A Missing Children Europe – egy 32 ország segélyvonalait egyesítő nemzetközi szervezet – gyűjti az eltűnt gyermekek segélyvonalainak adatait.

Az orosz-ukrán háború gyermekek ezreit teszi ki az erőszak, az emberkereskedelem, a szexuális bántalmazás és kizsákmányolás, valamint az eltűnés kockázatának. Az ukrán gyerekek segélyvonala (Magnolia) a háború első két hónapjában rekord számú, 2100 esetet rögzített, melyek közül legalább 343 alkalommal a gyerekek egyedül tűntek el. Kevesebb, mindössze 15 jelentés készült azokról a fiatalokról, akiknek az EU-ba való menekülés során veszett nyomuk – többen átmenetileg veszítették el a kapcsolatot családtagjaikkal, de rengeteg Ukrajnából eltűnt gyereknek a mai napig nincs nyoma. Az ukrán ombudsman szerint legalább 232 gyermek hunyt el és 427 kiskorú sebesült meg a háború során.

A Magnolia munkatársai az orosz invázió első heteiben is igyekeztek működtetni a gyerekek ukrán segélyvonalát, annak ellenére, hogy munkatársaiknak óvóhelyeken kellett dolgozniuk. Mostanra, többek között a nemzetközi segélyvonalak összefogásának köszönhetően is, több eltűnt ukrán gyermek is egyesítve lett családjával, és a múlt héten az ukrán segélyvonal működése is helyreállt.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány is aktívan részt vett a nemzetközi összefogásban, és az alapítvány jelenleg is dolgozik azon, hogy a Magyarországra érkezett 24 év alatti fiatalok számára szolgáltatásai orosz és ukrán nyelven is elérhetőek legyenek. Jelenleg azoknak az gyerekeknek a hívásait és emailjeit várják, akik tudnak magyarul (például Kárpátaljai fiatalok), vagy olyan magyarul is beszélő ukrán fiatalok, akik jelenleg hazánkban tartózkodnak.

A gyerekek biztonsága közös felelősségünk, tegyünk érte közösen! A Kék Vonal az ingyenesen hívható 116-000 segélyvonalon várja a bajba vagy veszélybe került, szökésben lévő fiatalok hívásait, illetve azoknak a felnőtteknek a megkeresését, akik aggódnak egy gyermekért.

Ha beszélgetni szeretnél, szökésben vagy, esetleg bántalmaztak, hívj minket!   116-000

További sajtóhírek:

Kék Vonal 30 éves jubileumi konferencia

Kék Vonal 30 éves jubileumi konferencia

A Kék Vonal 30 éves fennállásának alkalmából egy egész napos konferencián szeretnénk minél több barátunkkal találkozni, visszatekinteni az elmúlt 30 évre, és erőt meríteni a következő évtizedekhez. Az egész napos konferencián, ahogy a Kék Vonal 30 évének minden...

Gyerekek, akik hamar megtanulják, hogy szenvedni csak halkan szabad

Gyerekek, akik hamar megtanulják, hogy szenvedni csak halkan szabad

REMÉNYINÉ CSEKEŐ BORBÁLA, A KÉK VONAL GYERMEKKRÍZIS ALAPÍTVÁNY SZAKMAI VEZETŐJÉNEK JEGYZETEMúlt héten közölte az MTI, hogy vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyerekeitől, hogy azzal már súlyosan...

Share This