Senki nem akar tizenévesen meghalni! Gondolatok az öngyilkosságról.

 

Minden halálhír nagyon megrázó. A halál az élet felfoghatatlan része. Különösen nehéz egy fiatal halálával szembesülni. Még érthetetlenebb, elfogadhatatlanabb, ha egy fiatal önkezűleg vett véget az életének. Miért tette? Miért akart meghalni?

Az öngyilkosságot elkövetők nem meghalni akarnak. Viszont valamiért úgy érzik, nem tudnak úgy tovább élni, ahogy élnek, és nem látnak más kiutat. 2017-ben 316 alkalommal fogalmazták meg felénk a Lelkisegély-vonal hívói, hogy jobb lenne meghalni, jobb lenne nem lenni, hogy nem bírják tovább. Jogos kérdés, hogy mit nem bírnak tovább? Erre sokszor maguk sem tudnak egyértelmű választ adni. A fiatalkorban elkövetett öngyilkosságok hátterében gyakran ott a serdülőkori depresszió, az örömtelenség, a szürkeség, az erőtlenség tartós megélése, de persze a depressziónak, a pszichés zavaroknak is vannak előzményei.

Az ember szeret okokat keresni, és ad egy fajta felszínes megnyugvást, ha legalább azt tudjuk, miért tette, de egy fiatal öngyilkosságának ritkán van egy jól megfogalmazható konkrét oka. Inkább előzmények vannak. Egy csalódás, egy kudarc, egy veszteség… Sok minden lehet utolsó csepp, de a pohár akkor csordul ki, ha már eleve tele van a meg-nem-értettség, el-nem-fogadottság, reménytelenség érzésével.

A tizenévesek sokszor jelzik szuicid gondolataikat közvetlen környezetük felé is. Ha egy gyerek vagy fiatal gyakran mond olyasmit, ami a dolgok értelmetlenségére utal, ha elajándékozza fontos tárgyait, ha visszavonul kedvteléseitől, ha bezárkózik, ha hirtelen változik a viselkedése, akkor fontos ezeket jelekként kezelni és kifejezni figyelmünket, aggódásunkat, törődésünket felé. Sokszor halljuk, hogy „csak figyelem felkeltésből teszi”. Figyelem felkeltésből mondja, hogy meg akar halni? Figyelem felkeltésből okoz sebeket, vesz be gyógyszert, vállalja a kórház, a gyomormosás, a teljes lebénulás, a halál kockázatát? Miért kell eddig elmennie bárkinek azért, hogy valaki felfigyeljen rá?

Ha elhangzanak öngyilkossági gondolatokat sejtető mondatok, azokat – bármilyen fájóak is – szülőként, pedagógusként, felelős felnőttként meg kell hallani. Válaszunkon egy élet múlhat, és a nem reagálás talán a legrosszabb válasz.

Mit tegyünk? Jelezzük, hogy látjuk, hogy baj van! Fejezzük ki, hogy megértjük a másik negatív érzéseit. Szánjunk rá időt, figyelmet, odafordulást, hogy ez a megértés valódi lehessen. Sokszor a szavakat azért követik tettek, mert a szavakat senki nem hallotta meg, vagy senki nem vette komolyan. Beszélgessünk! Teremtsünk helyet, időt találkozásra, beszélgetésre.

Mit ne tegyünk? Soha ne bagatellizáljunk! Nincs olyan, hogy nem komoly öngyilkossági szándék vagy nem komoly kísérlet. Soha ne keltsünk bűntudatot (ne a mi kedvünkért, vagy a szülők könnyeiért maradjon egy fiatal életben, hanem azért mert élni jó!), ne moralizáljunk és ne ítélkezzünk! A „másoknak még rosszabb” sem jó érv, ha valakinek öngyilkossági késztetései vannak!

Mit tegyünk még? Keressünk segítséget! Ha egy gyereknek vagy fiatalnak öngyilkossági gondolatai vannak, akkor pszichológiai segítségre van szüksége. Ha bárki sérülést okoz magának vagy gyógyszert vesz be öngyilkossági szándékkal, akkor a sérülés súlyosságától vagy a bevett szerektől függetlenül hívjunk mentőt! Nem a laikus feladata és felelőssége eldönteni, mekkora a veszély. A segítséghívással a helyzetet a súlyához mérten kezeljük, és ezzel is jelezzük a gyerek felé, hogy aggódunk, hogy fontos nekünk.

Keressünk segítséget magunknak is! Nem könnyű elfogadni, ha valakinek segítségre van szüksége. Jó, ha ebben tudunk példát mutatni. Nem szégyen kimondani, hogy engem is megdöbbent, megijeszt, aggodalommal és számtalan ambivalens érzéssel tölt el, hogy a fiamnak, lányomnak, testvéremnek, tanítványomnak, nevelt gyerekemnek olyan gondolatai vannak, hogy jobb lenne, ha nem is lenne… Ezzel az érintett felnőtteknek is dolga van, és sokszor kell szakember segítsége ahhoz, hogy jól tudjunk reagálni, hogy aztán mi is jól tudjunk segíteni. Ha aggódsz egy gyerekért, de nem tudod, hogy mi lehet felé az első jó lépés, vagy hogy hogyan tudsz segíteni rajta, hívd a Kék Vonalat a 116-000-át!  Ne  maradj egyedül!

 

A Kék Vonal 1993 óta segíti a bajba jutott gyerekeket és az értük aggódó felnőtteket. Ha 24 év alatti fiatal vagy és beszélgetni szeretnél valakivel a problémáidról, hívd a 116-111-es számot! Ha elmúltál már 24 éves, és aggódsz egy fiatal biztonságáért, akkor pedig keress minket a 116-000-ás számon. Együtt biztosan találunk megoldást!

Megosztás:

További cikkek a témában:

Gyerekek, akik hamar megtanulják, hogy szenvedni csak halkan szabad

Gyerekek, akik hamar megtanulják, hogy szenvedni csak halkan szabad

REMÉNYINÉ CSEKEŐ BORBÁLA, A KÉK VONAL GYERMEKKRÍZIS ALAPÍTVÁNY SZAKMAI VEZETŐJÉNEK JEGYZETEMúlt héten közölte az MTI, hogy vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyerekeitől, hogy azzal már súlyosan...

Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről

Interjú Flach Richárddal a nem-szuicidális önsértésről

Flach Richárd óvoda- és iskolapszichológus, valamint a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézet Doktori Iskola PhD-hallgatója. Érdeklődési és kutatási területe a serdülő- és fiatal felnőttkori krízisek, határhelyzeti események, különös tekintettel az öngyilkosságra...

Share This