REMÉNYINÉ CSEKEŐ BORBÁLA, A KÉK VONAL GYERMEKKRÍZIS ALAPÍTVÁNY SZAKMAI VEZETŐJÉNEK JEGYZETE

Múlt héten közölte az MTI, hogy vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyerekeitől, hogy azzal már súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésüket. A részletek az anya alkoholizmusáról, bántalmazásról, éheztetésről, érzelmileg megnyomorító elvárásairól szólnak. A lelkielsősegély-szolgálatok világnapján Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjének írása a témában.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője által közzétett hírből sok helyi és országos médiumban cikk lett. Talán azért is, ahogy egy újságíró ki is emeli, mert nem gyakran fordul elő ilyen ügy. Valóban nem. Eleve hatalmas a gyerekbántalmazás látenciája, és amikor egy eset a gyermekvédelmi rendszerben felszínre kerül, ott sem születik automatikusan vádemelés. Különösen ritka az, hogy „jó tanuló, jó sportoló” gyerekek ügyében induljon eljárás.

Pedig nem minden gyerek reagál a bántásokra olyan feltűnő tünetekkel, magatartászavarral, agresszióval, látványos devianciákkal, ami szemet szúr a környezetének. Vannak, akik hamar megtanulják, hogy szenvedni csak halkan szabad.

Nem tudjuk, hogy pontosan mi történt ebben az esetben, milyen tragikus és bizonyára régen kezdődő története van ennek a családnak, és sajnos abban sem lehetünk biztosak, hogy e történet minden szereplője most megfelelő segítséget kap. Egy dolog viszont tudható: született egy egyértelmű állásfoglalás vádemelés formájában: az anyai viselkedés veszélyeztette a gyerek fejlődését.

„Senkinek nincs joga bántani téged, se szavakkal, se tettekkel”

Az idén harmincéves Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány célkitűzése, hogy az ENSZ által deklarált gyermekjogok megvalósuljanak Magyarországon. A szervezet munkatársai és önkéntesei hisznek benne, hogy minden gyereknek joga van a biztonsághoz. Lelkisegély-szolgálatukon tavaly 865 beszélgetés szólt érzelmi bántalmazásról, 359 fizikai, 314 pedig szexuális bántalmazásról és közel 400 a szülők elhanyagoló magatartásáról. Minden ilyen beszélgetésben elhangzik: „senkinek nincs joga bántani téged, se szavakkal, se tettekkel. Jogod van a szerető gondoskodáshoz, az elfogadáshoz, a védelemhez.”

Ezek a szavak önmagukban nem jelentenek rövid és könnyű utat a biztonsághoz, de adhatnak egy olyan bátorítást, amely nélkül esélytelen a változás. Sok gyerek és fiatal, vagy akár kevésbé fiatal felnőtt úgy nő fel, hogy sehol máshol nem hallja, hogy nem egyenlő a teljesítményével, hogy igenis fontos a jegyeitől, érmeitől, versenyeredményeitől függetlenül is, és hogy

nincs az a cél, amely szentesítheti a megalázást, a megfélemlítést, a bántalmazást.

Bár 2005 óta a magyar törvények szerint is zéró tolerancia van érvényben a testi fenyítés tekintetében, számos felnőtt – köztük nagyon sok szülő, és csak remélni lehet, hogy egyre kevesebb szakember – véli úgy, hogy ebbe azért esetenként belefér egy „nevelő célzatú” anyai/atyai pofon, egy „észre térítő” megrángatás, „határt jelző” vagy éppen „motiváló” verés. Persze abban egyetértés van, hogy „ok nélkül” és „súlyosan” ne verjünk gyereket. Ez az egyik legveszélyesebb, legártóbb vélekedés, hiszen benne foglaltatik, hogy van okkal történő, kiérdemelt, azaz jogos verés, és van nem súlyos verés is.

Szeretett-e, ha bántott?

Nagyon nehéz kimondani, átérezni, belsővé tenni ezt a zéró toleranciát. Kemény munka. Vannak, akiknek ezzel a saját szüleikkel, esetleg szerető, gondoskodó szüleikkel szemben is egy új hozzáállást kell magukban kialakítaniuk. Kevés fájóbb kérdés van annál, hogy szeretett-e az apám, anyám, ha bántott. A feladat: összebékíteni magunkban a bántalmazó és a gondoskodó szülő képét, merni haragudni azért, ami fájt vagy ami hiányzott, miközben nem elveszíteni a jó érzéseket, szép emlékeket és a hálát azért, amit kaptunk. Ez nem mindig megy magától, ebben (is) lehet segítséget kérni.

Talán még nehezebb a dolga annak, akinek ahhoz, hogy eljusson odáig, hogy nem akar többé a saját gyereke bántalmazója lenni, a saját eddigi szülői viselkedésével, eszközeivel vagy eszköztelenségével is el kell számolnia. Szembe kell nézni, bocsánatot kell érte kérni, és lehet, hogy többször neki futva, lehet, hogy segítséget kérve, de máshogyan kell csinálni.

Mert nincs olyan, hogy jogos verés, nincs olyan, hogy nem súlyos bántalmazás!

Talán még a testi fenyítés zéró toleranciájának elfogadásánál is nehezebb lecke, hogy nem csak az ütés okozhat nyolc napon túl gyógyuló sebeket. Az érzelmi bántalmazás és az érzelmi elhanyagolás tekintetében még nagyobb a jéghegy vízfelszín alatti része, még nehezebb a segítségkérés.A cikk a hirdetés után folytatódik!

Nagy veszélyben a „jó gyerekek”

Az érzelmi bántalmazás, az elhanyagolás rengeteg gyereknél az élet része. Ha esetleg látja is már egy kicsit nagyobb korban, hogy másoknál más van, ha esetleg megengedi is magának az érzést, hogy ez neki nem jó, akkor is sokáig úgy tekint még a bántásokra, kihasználásra, a sosem szűnő elvárásokra, mint valamire, amit ki kell bírni. Különösen így van ez, ha a gyerek úgy tudja, a szülő nem képes többre. Ha a szülőre „tekintettel kell lenni”. A szülő beteg. A szülőnek nem voltak jó mintái. A szülőből „csak az ital beszél”, vagy éppen „csak az a baj, hogy még nem ivott”.

A jól teljesítő, az iskolában senkinek gondot nem okozó, kívül mosolygó, belül síró gyerekek gyakran előbb megtanulják, hogy másokra legyenek tekintettel, mint hogy a saját érzelmi szükségleteiket egyáltalán felismernék.

A szülői aggodalmakat, a szülők elvárásait, az állandó kontrollt könnyű összekeverni a gondoskodással. Azzal, hogy egy szülő a belebetegedésig aggódik a gyerekei sorsa miatt, valójában még nem tett semmit a gyerekei jövője érdekében. Attól, hogy egy szülő minden eszközt bevetve eléri a jó és egyre jobb teljesítményt, még nem lesz elég jó szülő. Az ilyen anyák, apák mellett felnövő gyerekek sokszor hallhatják a felszínt is csak távolról szemlélő környezettől, hogy „a szüleid mindent megtesznek érted”, „a szüleid csak jót akarnak”. Ezek a mondatok valósággal letiltják a panaszt, a jajszót, a segítségkérést.

A jó teljesítmény, a szabálykövetés gyakran elfedi a gyermeki lélek véraláfutásait.

Ezért van nagy jelentősége annak, hogy egyre gyakrabban derül fény az élsport embertelen eszközeire vagy az elit iskolákban történt határsértésekre. Azok a hírek, amelyek a kiemelkedő teljesítmények hátterében zajló szenvedésekre engednek egy kulcslyuknyi bepillantást, nagyon sokaknak: a saját családjuk szeretetlenségétől szenvedő tizenéveseknek, vagy a múlt démonaival küszködő felnőtteknek adnak fontos visszaigazolást, hiányaik, rossz érzéseik validálását.

Az érzelmi bántalmazás áldozatainak gyógyulásához szükség van sok ilyen állásfoglalásra arról, hogy jól érzik, jól érezték, nem csak az a bántalmazás, amiről látlelet készül.

Az eredeti cikk itt olvasható: https://wmn.hu/ugy/60072-gyerekek-akik-hamar-megtanuljak-hogy-szenvedni-csak-halkan-szabad

A Kék Vonal hasonló témában készült cikkei fiataloknak:

• Engedd ki: Hogyan küzdj meg a szomorúsággal?
• Hogyan birkózz meg az öngyilkos gondolatokkal
• Önsértés helyett: 13 pozitív megküzdési stratégia
• Ismerek valakit, aki bántja önmagát
• Hogyan segíts, ha egy barátod öngyilkos akar lenni

A Kék Vonal hasonló témában készült cikkei szülőknek, szakembereknek, felelős felnőtteknek: 

• Miért bántja magát? Gondolatok az önsértésről
• Miért vagdossa magát a kamasz és mit tehet a szülő?
• Interjú Balázs Judittal az öngyilkosság jeleiről
• Interjú Vajda Zsolttal a fiatalkori öngyilkosságok megelőzéséről

A Kék Vonal 1993 óta segíti a bajba jutott gyerekeket és az értük aggódó felnőtteket. Ha 24 év alatti fiatal vagy és beszélgetni szeretnél valakivel a problémáidról, hívd a 116-111-es számot! Ha elmúltál már 24 éves, és aggódsz egy fiatal biztonságáért, akkor pedig keress minket a 116-000-ás számon. Együtt biztosan találunk megoldást!